A siker útja a munka és az összefogás

A nyarat búcsúztattuk szinte Szabó Tamás polgármesterrel augusztus 20-án, a városi ünnepséget követő délutánon. A város intézményvezetőinek rendezett díszebéd és a Déryné kórus által feldolgozott István a király előadása között találtunk időt a szerkesztőség nyugalmában az interjú felvételére. Kezdetnek az elillanó nyár eseményeit vettük sorra, majd szóba kerültek a pályázatok, építkezések-fejlesztések, és az ősz várható politikai történései is.

Ezekben a napokban az ismerőseinktől is azt kérdezzük leggyakrabban, hogy milyen volt a nyár, miközben még reménykedünk, hogy tovább tart. Polgármesterként hivatalból mi emlékezetes Jászberény nyarából?
Elsősorban a hagyományos nagy rendezvényeink, a Zagyva-Party Fesztivál, a Mézvásár és a Csángó Fesztivál. Különböző az indíttatásuk, a hagyományuk, ha úgy tetszik, az életkoruk, hiszen a Zagyva-Party Fesztivál még nagyon friss, most érkezik el az „iskolás korba”, míg a Mézvásár a maga harminc évével a legkorábbra nyúlik vissza, és a Csángó Fesztivál is már 27. alkalommal várta a résztvevőket és a vendégeket. Ezzel együtt lehetetlen nem észrevenni, hogy mindhárom rendezvény felszállópályán van. Elfogadják őket a városlakók és a távoli vidékekről is idelátogatók, egyre több embert vonzanak, és a változó időben a hagyományok megtartása mellett képesek megújulni. Nagyon keskeny mezsgye ez, amin a szervezőknek járniuk kell, de sikerrel megoldották ebben az évben is.

Érdekes feltevés, szívesen meghallgatnánk bővebb kifejtésben is erről a véleményét.
Itt a nyáron többször hallottam – és ezt országosan is tapasztaltam – azt a dicsérő megjelölést, hogy Jászberény a néptánc fővárosa. Ez elsőre talán meghökkentő, akkor is, ha elért eredményeinkre, a befektetett munkára, annak színvonalára méltán büszkék vagyunk. Utána gondolva arra jutottunk, hogy ismerünk nagyon sok jó táncegyüttest az országban, de mint települést, mást nem találtunk, ami a táncban „fővárosibb” lehetne. A Csángó Fesztivál méltán viszi a nagy rendezvények élén a néptánc, népművészet magasra emelt zászlaját. Hagyományőrző, ugyanakkor visszatérő minduntalan a gyökerekhez, a fesztiválok eredeti lelkületét, érzelmeit, programját újra és újra hitelesen tárja elénk. Felvállalja a kisebbségek sorsát, gondjait, akik maguk is tevékenyen részt vesznek a rendezvény minden elemében, és nemcsak díszvendégek. Jól tükrözik mindezt a gálaműsorok címei, hogy csak kettőt említsek közülük, a Magyar Lélek és a Színes Világ.

Ezt a véleményét a Kárpát-Haza Konferencia kapcsán is kifejtette. Hogy élte meg a mostani tanácskozást?
Nagyon érdekes Kárpát-medencei kitekintésben megfigyelni a kultúra és a gazdaság szereplőinek találkozását. A kinyújtott kéz a kultúra szereplői oldaláról mindig is megvolt. Ők a bőrükön érezték, hogy művészeti élet, népművészet – különösen kisebbségi sorsban – nincs gazdasági alapok és támogatás nélkül. Ugyanakkor az is igaz, hogy a gazdasági élet szereplői is akkor tudnak önzetlen támogatókká, szponzorokká válni, ha erre a gazdasági erejük megvan. A magyar gazdaság látványos erősödése ezt a feltételt megteremtette, már csak a felismerés kellett kultúra és gazdaság összetalálkozásához, amihez a Jászsági Menedzser Klub ideális szervezetnek bizonyult a Szikra Galériával karöltve. Emlékezhetünk arra, hogy a gazdaság egészét, fejlődésének előmozdulását tekintve is milyen jelentős fórumokat szerveztek a közelmúltban. Ezekhez méltó volt a jelenlegi Kárpát-Haza Konferencia, bizonyítva, hogy erre Jászberény képes, és magas eredményességű kapcsolati tőke közvetítését segíti.

A most említett Kárpát-medencei emberek testvéreink. Jó, hogy velük együtt telhetett a jászberényi nyár. Városunk testvérkapcsolatai is igen élénkek voltak a szerkesztőségünkbe érkezett hírek szerint…
Számos testvérvárossal van élénk, folyamatos kapcsolatunk. Közülük van olyan, amelyikkel kapcsolódásunk a mitológia majd évezredes ködébe vész, míg másoknál a gyerek-, az ifjúsági-, az iskolai programok örvendetesen gyarapodtak a hivatalos városi és felnőtt civil kapcsolatok mellett. Úgy gondolom, nagyon fontos és látványos, sőt akár hasznos is lehet sport- és kulturális csoportok, városi delegációk cseréje, de az igazi, a jövőbe mutató események, az élet mind több területét beszövő igazi kapcsolati háló letéteményesei a gyerekeink, akiknek életre szóló befolyásoló élményei meghatározzák a testvérvárosi kapcsolatok következő évtizedeit.

A mitológiai utalás az iráni kapcsolatokra utalhat. Ezen a nyáron velük is intenzív volt a kapcsolat.
Valóban, járt nálunk az új iráni nagykövet, tárgyaltunk a yazdi és a mi egyetemünk lehetséges együttműködéséről, amikor itt volt az ottani egyetem rektora és professzortársai. Ezt a fonalat sem elejtve októberben az Eszterházy Károly Egyetem rektorával viszonozzuk a látogatást, és folytatjuk a megbeszéléseket. A yazdiaknak nagyon tetszett a részben szimbolikus városfejlesztés Jászberényben, nevezetesen a Conselve Park és a Yazd által adományozott széltorony közötti sétálóutca kialakítása. Ezáltal a yazdi emlékmű is még méltóbb környezetbe kerül. Úgy döntöttek, tervezőket mozgósítanak, sőt elképzelhető, hogy a kivitelezésben is szívesen közreműködnek majd.

A leendő sétáló utca átvezet bennünket a városépítéshez, -fejlesztéshez. Mennyire elégedett a most ezen a téren zajló folyamatokkal?
Az elkövetkező egy-két esztendőben nagyon jelentősen át fog alakulni Jászberény városképe. Ha csak a szűk városközpontra, pár száz méterre gondolunk, a főtéren megszépült az egyik legrégebbi büszkeségünk, a bíróság épülete, átellenben már látható a hamarosan elkészülő ügyészség térbe illő otthona. Mellette a „kulisszák mögött” zajlanak a munkák a Bathó-palotán, ahol szeptember vége felé kellemes meglepetést tapasztalhatnak majd a városlakók. A sétáló utcáról már beszéltünk, de nem nagy távolságban a tértől megújult az ÉMÁSZ épülete, másik irányban visszatérve a térre jövőre elkészül a gondozóház teljes átépítése révén egy több funkciójú, a várost kiszolgáló modern létesítmény. Itt, ahol most ülünk, a szerkesztőségben is közel egymilliárdos fejlesztéssel megépül a Malom Projekt. Ezeken kívül számos szép magánház épül, aki közlekedik a városban, az ezt tapasztalhatja.

Ezekre a projektekre érdeklődéssel és örömmel visszatérünk majd egyesével lapunkban, most kevésbé konkrét témáról kérdezzük. Milyen lesz Jászberény ősze?
Úgy gondolom, hogy így augusztus 20-a után nagyon hamar belecsúszunk az országgyűlési választási kampányba. Egy biztos, mi, a kormánypártok képviselői itt a városban sem fogjuk hevíteni, forróvá tenni az őszt. Sőt, ehhez nem leszünk partnerek! Nyugodtan, higgadtan az előző időszak munkájának biztos tudatában dolgozunk tovább. Fejlesztések tömkelege van mögöttünk és előttünk, sikeres, több mint egyéves pályázati előkészületi szakaszt zártunk le. Sikereset, hiszen a pályázataink nyertek. Most a konkrét projektek szabályos, törvényben előírt előkészítési szakasza zajlik, ami év végéig eltart. Mivel építési projektekről beszélünk főleg, tavasszal az időjárástól függően megkezdődnek a munkálatok.

Az előző választások idején kampányfőnök volt. Adott esetben nagy lelki nyugalommal, az előzőhöz hasonlóan kezd munkába?
A nyugalmam nem mérhető, számszerűsíthető, de annyi bizonyos, hogy nagyon progresszív időszak után és közben vagyunk, ami a kormányzat és az országgyűlési képviselőnk konkrét tevékenységét illeti. Az eddig már említettek mellett fejlesztjük a piacot, átépítjük a buszpályaudvar környezetét, iskolákat újítottunk meg, az állatkert 180 millió forintos pályázat révén látogató kalandparkot hoz létre tematikus játszótérrel. Ugyanott a megállapodás végső szakaszában tartunk nyolcszáz millió forintos szakmai fejlesztés tekintetében. A sporthoz kapcsolódó fejlesztésekről sok jót hallhatott már a város közönsége, nem egy projektet használunk is, főleg a sportcsarnokokat. A már most, ebben a hőségben is működő jégpálya fejlesztése öltözőkkel, lelátókkal ugyancsak sínen van, a focipálya fedett lelátójának építése pedig jól látható az utcáról is. A hűtőgépgyári csarnok felújítása is napirenden van. Ezeken a biztos pontokon túl a fürdőnk pályázati anyaga is bent van elbírálásra várva.

Magyarul az eredményekkel kampányolnak majd a kormánypártok?
Jó érzés egy pillanatra megállni és végiggondolni akár csak felsorolásszerűen ezeket a mindenki számára hasznos és eredményes fejlesztéseket. Mi valóban ezt kívánjuk bemutatni és ennek a folytatására támogatást kérni majd a választóktól. Annyiban ez a választási kampány minden korábbinál másabb lesz, hogy Pócs János a két választás közötti időszakban példátlan módon megemelte a mindennapi jelenlétét. Nem tűnt el a választások után a parlament épületében, fontosnak tartotta a Jászság életének folyamatos követését és segítését. Nem volt olyan hét, sőt, szinte nap, hogy valahol, valamiben ne segítette volna választókörzete lakóit. Ha úgy tetszik munkájával kampányol az előző, megnyert választás óta folyamatosan.

Megtapasztalható eredményekről és sikerekről beszéltünk, van azonban a Jászságnak egy ősrégi gondja, ami választásról választásra mindig előkerül…
Való igaz, az elkerülő út megépítése, és a 32-es útnak az autópályáig való felújítása hosszú évek gondja, problémája és vágyott célja volt. A képviselő úr révén – a város, és a gazdasági társaságok közös összefogásával, támogatásával a háta mögött –, bekerült a költségvetésbe a 32-es út teljes felújítása, ami azt jelenti, hogy Jászberénytől az autópályáig kiváló minőségű úton haladhatnak majd a személyautók és a vállalkozók kamionjai egyaránt. Ez tehát már nem ígéret, hanem tény. A siker útja a munka és az összefogás. Ezen az „úton” kell összefogva továbbhaladnunk, és nem kétséges, hogy az elkerülő út megépítését is el tudjuk, és el fogjuk érni.

Halász Lajos

Halász Lajos

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé főszerkesztője.
Halász Lajos

Halász Lajos

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?