Hit, öröm és szeretet

Örömvasárnap dr. Novák István plébános és Szabó Tamás polgármester osztották meg ünnepi gondolataikat a város adventi koszorúja mellett a Szentháromság téren.

Az ünnepi műsorra való ráhangolódásként Góg Zoltán műsorvezető Utasi Hajnalkát kérte színpadra, aki saját versei szavalataival teremtett meghitt keretet a szónoklatok számára. Az adventi koszorún a harmadik gyertya rózsaszín színével kitűnik lila testvérei közül. Többek között a gyertya szimbolikájáról is szólt Novák atya ünnepi beszédében, melyben szokásához híven három téma köré csoportosította mondanivalóját. A hit az öröm és a szeretet fogalmai mentén épített beszéd a karácsony legfontosabb üzenetét ölelte fel, melyek talán napjainkban néha háttérbe szorulnak a talmi csillogás mögött. Felidézte a közelmúltban tett látogatását Mélykúton, ahol a település nevéhez méltón még képesek mély hittel megélni az emberek a hazaszeretetet, kereszténységüket és karácsony ünnepét. Mi magunk is mély hitről teszünk tanúságot, amikor itt összegyűlünk, hogy közösen ünnepeljünk, amikor megbocsátunk, amikor az ünnepet szeretetben töltjük, amikor ellátogatunk a templomba, hogy ott köszöntsük a kisded Jézust. Ahogy a sötétségben felfénylik advent harmadik gyertyája, úgy világítja be szívünket ilyenkor az öröm fénye. A harmadik vasárnap örömre hívja azokat is, akik cipelik saját keresztjüket, mert a rózsaszín gyertya a hamarosan megszülető Megváltóval a remény világosságát hozza el a lelkekbe. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy karácsonykor a szeretet testesült meg, s ezt a szeretetet hívők és nem hívők is érzékelik, megélik, megvalósítva a valódi szeretet himnuszát. Ezen ünnepi gondolatokkal kívánt áldott készülődést dr. Novák István.

A hagyományok szerint Szabó Tamás polgármester is köszönti a városlakókat advent ünnepén. A polgármester kiemelte, hogy a városi karácsonyváró ünnepségek alkalmával olyan gondolatokkal gazdagodunk, melyek lelkileg segítenek felkészülni , meghittebbé teszik az ünnepet a közösség számára is. Polgármesterként kihívás érzelmi töltetű, emelkedett szónoklatot prezentálni karácsony kapcsán, hiszen a megszólalók hivatásuknál fogva mesterei annak, hogy megnyissák a szíveket a Megváltó érkezése előtt – fejtette ki Szabó Tamás. A város vezetője a közösség irányítójaként tud gondolkodásra, év végi számvetésre szólítani. A meghallgatás, a megértés, a problémák megoldása inkább az a feladat, melyre egy polgármester hivatott. Ez az időszak alkalmas arra, hogy visszanézzünk az év során felmerült problémákra, szembenézzünk a megoldatlan feladatokkal. Az év végén, az egyházi év kezdetén szükséges végiggondolni mi az, amit véghezvittünk s mik várnak ránk, amivel alá tudjuk támasztani a közösség hitét, képesek vagyunk növelni az erejét. Eredmények csak a közösség összességének munkájával érhetők el, melyben benne foglaltatnak a családi, a munkahelyi, a baráti kapcsolatok, s legvégül, mint a legnagyobb közösség a város egésze. Kívánom, hogy a fentiekben való gondolkodás és az ünnep lelki megtisztulása váljon közösségünk javára – zárta szavait Szabó Tamás.

Az ünnepi koszorún újonnan meggyújtott gyertyák jelképezik azt a növekvő fényt, melyet Isten Jézusban a várakozóknak ad karácsonykor. A vasárnap este meggyújtott, Szűz Máriát és az örömöt jelképező gyertyát a két szónok lobbantotta fényre. Az ünnepség a Székely Mihály kórus karácsony jegyében összeállított műsorával zárult.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?