Önkéntesek a háttérben

A magyar sport, de valójában egész Magyarország büszke lehet arra, hogy 2017. július 14-30. között Budapest és Balatonfüred adott otthont a 17. FINA Világbajnokságnak, amit a világ harmadik legrangosabb sporteseményeként emlegetnek.

A sport nagy tanítómester. Megtanít a siker és a kudarc feldolgozására egyaránt. Kitartásra, erőfeszítésre, összefogásra nevel. Az elmúlt napokban azonban az is kiderült, hogy a sport melletti szolgálat legalább ugyanilyen fontos tapasztalatokra vezet. Mert a vizes vb-n nemcsak az edzők és a sportolók tesznek ki magukért, hanem a sokszor láthatatlan önkéntesek is, akik viszik a törölközőket, fogják a levett melegítőket, összeszedik a kulacsokat, kísérik a sztárokat.

A vizes vb-t több mint háromezer önkéntes segítette, köztük több fiatal Jászberényből is. Egyikőjük, Felber Dóra triatlonos, az LVG diákja így összegezte élményeit: – Azért jelentkeztem, mert imádom a vizes sportokat, és hasznosan szerettem volna eltölteni a nyaram. Zászlóvivőnek osztottak be, így részese voltam mind a nyitó-, mind a záróünnepségnek, ezáltal nekem a vb már sokkal korábban elkezdődött. A próbák alatt fantasztikusan éreztem magam, nagyon jó volt a kialakult közösség, a szervezés. Lehetőségem nyílt nyelvet gyakorolni, és az ünnepség napján neves külföldi és magyar sportolókkal is találkozhattam. Általában éjszaka próbáltunk, de olykor-olykor becsúszott egy délutáni próba is, ami kicsit kimerítő volt, de úgy gondolom teljesen megérte. Rengeteg felejthetetlen élménnyel gazdagodtam, nagyon sok újat tanultam. Pluszt adott az életre: motivációt, lendületet, amit nagyon kevésszer érhetek el. Szerencsésnek érzem magam, hogy én is ott lehettem, és szereplője voltam egy ilyen felejthetetlen eseménynek.

Más önkéntesekkel is beszélgetve, általánosnak tűnik a vélekedés, hogy aki versenyző eljutott erre a világbajnokságra, arra mind fel lehetett nézni. Televízión keresztül nem úgy jön át az esemény hangulata, mint a helyszínen. A bizalom volt a legélvezetesebb az önkéntes munkában, ez a kulcsszó. De vannak még más szavak is ebben a tevékenységben: mint a pontosság, kedvesség, vendégszeretet. Mindenképpen egy életre szóló élmény. Ha naplóba kellene írni egyetlen nagyon fontos mondatot a budapesti vizes világbajnokságról, az volna: összehozta az embereket.

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?