Történelmi séta Dérynével

2017-05-02 Munkatársunk 0 Comments Déryné Széppataki Róza, emlékhelyek, Jász Múzeum, múltidéző séta

Izgalmas, múltidéző sétára invitálták Jászberény város lakóit a Jász Múzeum munkatársai szombat délután 16 órakor. A szomorkás idő ellenére szép számmal érkeztek a múzeum elől induló történelmi kirándulásra, melyet a Jász Múzeum igazgatója, Hortiné dr. Bathó Edit vezetett. A rendhagyó esemény keretein belül Déryné Széppataki Róza, városunk egykori ünnepelt lakójának lábnyomait követve ismerhettük meg itt tartózkodásának történetét és életének főbb állomásait.

Déry Istvánné, Széppataki Róza – született Schekenbach Rozália –, a magyar színjátszás kezdeti korszakának legnevesebb színésznője és a vándorszínészet sokoldalú primadonnája volt. Sikerei által kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a magyar színészetet elismerjék és társadalmilag támogassák.

Özvegy édesanyja, Riedl Nina, miután magára maradt fiúgyermekeivel, férjhez ment egy bécsi születésű patikáriushoz, Josef Schekenbach-hoz, aki Jászberényben telepedett le és nyitott patikát. Ebből a házasságból született Róza és Johanna, akik később már a Széppataki nevet használták.

A kis patyikás Rózsi születésekor édesapja fiút szeretett volna, így kisgyermekkorától fogva fiúgyermekként neveltette. A magyar színészet szerencséjére, az élet keresztül húzta apjának szándékát. Róza alig múlt öt esztendős, amikor húga, Johanna születését követően nem sokkal, édesapja Josef Schekenbach meghalt. Bár Róza számára megszűnt a kényszeres világ, édesanyja vállára nagy terhek rakódtak. Egyedül kellett vezetnie a patikát, megteremteni a megélhetést és nevelni gyermekeit. A patika szakértelmet kívánó részét fiatal intézők vezették, akik igencsak nagyvonalúan kezelték a bevételeket, így a család rengeteget éhezett, és nélkülözött. Az egyik ilyen intéző, bizonyos Gruber úr nagy hatással volt Róza életére. Gruber sokat beszélt Pestről, a színházról, amivel felkeltette a kamaszodó leány érdeklődését. Az évek során a patika egyre kevésbé jövedelmezett, így özvegy Schekenbachné végül eladta. Mivel Róza három bátyja is Pesten tanult mesterséget, a kis Rózát is oda küldte anyja tanulni a család régi barátjához, Rothkrepfékhez, akik által eljuthatott első színházi előadására is, mely végül teljesen megváltoztatta életét. Amikor édesanyja fülébe jutott az eset, nyomban hazavitte Rózát Jászberénybe. Róza színház iránt érzett vonzalma azonban a hajthatatlan szigor alatt sem tört meg. Végül édesanyja is belátta, hogy lánya számára talán más megoldást kellene találni, így beleegyezésével Róza aláírta első éves szerződését a Pest városában működő Nemzeti Játszó Társasággal.

A német beállítottságú és nyelvű Pest azonban nem kedvezett egy magyar színjátszó csoportnak. Akkoriban a magyar mentalitástól távolinak tűnt a komédiázás, éppen ezért kevesen jártak magyar nyelvű előadásokra és csak hosszan tartó munka árán fordult meg ez a gondolkodásmód. A szemléletváltásban különösen nagy szerep jutott Széppataki Rózának és kollégáinak, ugyanis épp Róza személye volt az, aki előtt először megnyíltak a polgári otthonok ajtajai. Róza szorgalmas igyekvése hamarosan meghozta gyümölcsét és egyre másra sikert aratott. Azonban nem mindenki nézte jó szemmel a társulat törekvéseit. 1812 februárjában megnyílt a pesti Német Színház, melynek nem titkolt célja volt, hogy gátat szabjon a magyar nemzeti öntudatnak. A színház pazar megnyitása komoly csapást jelentett a szegényes gondokkal küszködő magyar színjátszóknak, akik bár megkapták az un. Rondellát, amelyet addig a német színészek használtak, a színház nagyszerű programjaival nehezen bírták felvenni a versenyt.

Ekkoriban ismerte meg Róza későbbi férjét, Déry Istvánt, akit nyomban megkapott Róza fiatal, ám iránta közömbös szépsége. Déry addig ostromolta szerelmével a lányt, amíg Róza végül is belement a házasságba, inkább dacból mintsem szerelemből, mely végig rányomta bélyegét a frigyre. Később, mikor Déryné társulata feloszlott, az uralkodó és erőszakos férj minden igyekezete ellenére útjaik elváltak. A pesti társaság jó része Miskolcra vándorolt, ahol a Korona szálló udvarán lévő kocsiszínt alakították át színházzá. Déryné itt érte el népszerűségének magaslatait. Előadásaira messzi városokból vándoroltak, csakhogy láthassák őt.

Pályafutása alatt játszott Pozsonyban Kilényi társulatával, megjárta Pestet, Kolozsvárt, Kassát, majd a megalakuló Nemzeti Színház egyik vezető énekese és színésznője lett. A pesti nagyárvíz azonban derékba törte karrierjét, ugyanis a meghűlésben elvesztette védjegyévé vált hangját. Bár újrakezdte a vándorlást, meglátogatva korábbi sikereinek színhelyeit, hanyatlását nem lehetett megállítani. Már nem ő volt a közönség kedvence, másokat ünnepeltek úgy, ahogy egykoron őt. Szerepköri kiöregedése egybeesett a romantikus dráma és opera stílusfordulatával.
1847-ben visszavonult, minden hírverés és köszönő szó nélkül, alig ötvennégy évesen. Önmaga számára is bevallotta, hogy színészi stílusa felett eljárt az idő, már nem tudott versenyre kelni a kor újonnan dicsőített, realisztikusabb színésznőivel. Pályája befejeztével a magánytól való félelem férjéhez sodorta, így Diósgyőrbe költözött, Déry István házába, ahol gazdasági feladatokat látott el: csibéket, kacsákat nevelt és háztartást vezetett.

Egervári Emiliával való megismerkedése vezette el Egervári Potemkin Ödön drámaíróhoz, aki elérte, hogy a beteg Déryné pénzbeli segélyben részesüljön, amiből gyógyszert tud vásárolni. A segítség után hálával gondolt Ödönre, s mivel mást nem tudott adni, saját élettörténetét vetette papírra. Elmúlással való harcában, sötétben, betegen írta emlékezéseit, s küldte levélben jótevőjének. Déryné írásaiban múló művészetének állított emléket, halhatatlanságot biztosítva ezzel az általa képviselt színészetnek. Néhány nappal az utolsó elküldött levelet követően hetvenkilenc éves korában elaludt. A miskolci szegények temetőjében helyezték nyugovóra, a Szent Anna sírkertben, ahová csupán néhány szomszéd és ismerős kísérte el utolsó útjára az egykoron fényesen csillogó, ünnepelt tehetséget.

A történelmi séta alkalmával ellátogattunk a mai Margit utcába, ahol Déryné született. Megtudhattuk, hogy Jászberény eme kicsiny utcája nem kevesebb, mint három neves színművészt adott a világnak: magát Dérynét, Kőszegi Alajost és Czagányiné Simonyi Juliánnát. Déryné édesapjának patikája a mai OTP helyén állott, így a művésznő nevét viselő utcában is tiszteletünket tettük a Hazafias Népfront állította emléktáblánál. Utunk átvezetett a város főterén, végig kísérve azokat az állomásokat, melyek Déryné nevéhez kapcsolódtak, amelyeket naplóbejegyzéseiben megemlített. Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgató készséggel válaszolt az út során felmerülő, régóta tartogatott kérdésekre, ezzel is bővítve tudásunkat a város épületeiről. Az eseményt színesítették a közreműködők színvonalas előadásai is, melyek egészen közel hozták sétánk központi alakját a résztvevők szívéhez. Bár Déryné csupán tizenöt évet élt itt, nem volt megelégedve a város kulturális életével és szívből remélte, hogy egyszer Jászberényben is felvirrad a kultúra hajnala. A Jász Múzeum művelő célzatú rendezvénye méltó bizonyítéka volt annak, hogy ez napjainkra megvalósult.

Kazsimér Nóra