Lackfi szerint ilyenek a magyarok
Kedden este egy sokat tapasztalt nagypapát, egy rólunk, magyarokról mindent tudó bölcset köszönthettünk a könyvtár vendégeként a Déryné Rendezvényház színpadán. Még mielőtt arra gondolna az olvasó, hogy valami ősz szakállú guru látogatott hozzánk, elárulom, a mindössze 45. évét taposó Lackfi János érkezett író-olvasó találkozóra, hogy könyveiből idézve többet megtudjuk róla és rólunk, magyarokról.
Lackfi János verseket, novellákat, meséket publikál, mégis elsősorban a humoros önkritikával megírt Milyenek a magyarok című könyvéről és annak folytatásaiként született köteteiről ismerjük. Ezekben a humoros írásokat csokorba fogó könyvekben tökéletesen magunkra, a szomszédjainkra, kollégáinkra, családtagjainkra ismerünk. Mert melyikünk utcájában nem lakik egy ipari kameraként működő öregasszony vagy kinek nincs olyan ismerőse aki, egy felessel kezdi a napot, majd a napszakhoz illő alkoholfélékkel folytatja és egy kis borocskával zárja? Nálunk természetesen mindenki, minden témában tudja a tutit. Imádjuk a hasunkat, és ha bekapunk egy falatot, idehaza azt jelenti, megeszünk egy fél disznót, majd elkísérjük a nagyi tízféle sütijével. És ugyan melyikünk nem szeret panaszkodni? Mert ugye az a bizonyos balsors, mely régen tép, és amúgy is nehéz az élet…
Lackfi esszéit olvasva, sírva röhögünk vagy röhögve sírunk. Végülis mindegy, csak potyogjanak a könnyek, mert az ugye nekünk különleges kiváltságunk, hiszen magyarként csak sírva -vígadva élet az élet. Aki minket megért, vagy úgy csinál, azt a keblünkre öleljük. Bármilyen hihetetlen, megértenek bennünket külföldön is. Lackfi János könyveit nagyra értékelte például a pekingi könyvvásár közönsége. A helyszíni felolvasáskor akkor kacagtak, amikor annak helye volt. Sőt olyannyira megtetszett a mű a kínaiaknak, hogy kiadó is került hamarosan a Milyenek még a magyar című könyvre – mesélte büszkén a szerző. Könyvei humorát Európában is értékelik, megjelent már bolgár, horvát, román nyelven. Az angolok előszeretettel osztogatják ajándékba hazánkban dolgozó honfitársaiknak, vagy viszik a szigetországba relikviaként.
A keddi rendezvény közönsége is élvezhette nekünk természetes, a külföldiek számára talán furcsának vélt szokásaink tréfába csomagolt kötetekbe foglalt egyvelegét. Lackfi János tollából briliánsan kirajzolódik, hogyan egyensúlyozunk mi itt Európa közepén, csúszkálunk azon a képzeletbeli koordináta rendszeren keletről nyugatra, északra és délre. A szerző érzékletes hangsúllyal előadott szösszenetei megnevettettek, ugyanakkor elgondolkodtatóak is. Mindennapjaink hastag-eit körüljárva és kinagyítva, önkritikával szemlélve egy pusztítóan realista képet kapunk magunkról.
Egy kevéske képet magáról az íróról is kaptunk az est folyamán, bár nem árult el túl sokat magáról. Annyit azért megtudtunk, hogy hatgyermekes apuka és minden gyermeke, – az ő szóhasználatát idézve – ugyanazon kennelből származik. Legkisebb lánya még születése előtt nagynéni lett, hiszen a szerző unokája öregebb, mint a legifjabb gyermek. Hallhattunk a közelmúltban Kínában átélt élményeiről, ahol kultursokként érte a helyi gasztronómia. Elmesélt néhány meglepő gondolatot külföldi barátai megjegyzéseiből, melyek természetesen ránk, magyarokra vonatkoznak.
A vidám hangulatú előadás dedikálással ért véget.
a BerényCafé újságírója.
