Soknak semmi sem lehetetlen

Július 20-án hivatalosan is felvonta zászlaját a XXVI. Csángó Fesztivál. Megérte korán érkezniük a Főtérre azoknak, akik a fesztivál zászlófelvonását kísérő megnyitó műsorra voltak kíváncsiak. Még jócskán a 18 órás harangjáték előtt jártunk, mikor a zászlók körüli téren már zsúfolt tömeg gyűlt össze. Mindenki izgatottan várta a fellépő táncosokat, zenészeket.

A majd egy órás műsor nemcsak a fesztiválhoz, de az esti színpadi programokhoz is felvezetőt és kedvcsinálót nyújtott, ízelítőt adva az első Gálaműsoron fellépő nemzetek zenei világából.

A táncosok sorát moldvai csángó táncokkal nyitotta a Jászság Népi Együttes, majd Szűcs Gábor fesztiváligazgató Papp Imrét, a fesztivál alapítóját kérte fel néhány szóra, aki megemlékezett a 26 évvel ezelőtti kezdetekről, a fesztivál szerepéről, nem felejtve az összefogás jelentőségét sem, ami a rendezvényt már az indulástól kíséri. A csángó fesztivál üzenet a nehezebb sorsban élő külhoni magyarok megvédésére, arra hogy együvé tartozunk. A külhoni magyarok népművészeti értékeinek bemutatása mellett a velünk együtt élő nemzetek művészeti értékeiről való megemlékezést is céljának tartja.

„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” zárta gondolatait Széchenyi szavaival a fesztivál alapítója, ezzel hivatalosan is megnyitva a programokban színes hetet.

A zászló felvonását Vaszi Levente kísérte a Himnusz énekével, majd Vrecsán Anitával kiegészülve, énekükkel kísérték a gyimesi csángó gyerekek táncát. Őket követték még ízelítőt adva zenevilágukból a törökök, grúzok, ukránok, és végül bemutatták magukat a Bosznia-Hercegovinából érkezettek is.

Szűcs Alexandra

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?