A biztonság mindennél előbbre valóbb

Az október 29-i polgári est vendége Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt, aki a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósult és tervezett elképzeléseiről, a felkészültségben rejlő béke jelentőségéről osztott meg gondolatébresztő információkat.

A hazaszeretetet központba állító előadás alkalmával a tárcavezető kiemelte, tovább kell haladnunk az őseink által kijelölt úton és az értékteremtést, a béke védelmét kell szem előtt tartanunk a jövő nemzedékei számára.

Hangsúlyozta, bár az egészség a legfontosabb – szokták mondani – a biztonságérzet megerősítése még ennél is előbbre valóbb, tekintve a világban zajló elrettentő eseményeket. „A Magyar Honvédségnek nem azért kell fegyverkezni, mert háborúra készülünk, hanem azért kell lépést tartani, hogy meg tudjuk védeni a békét, amire vágyunk.” – részletezte a miniszter.

A folytatásban a mindezt előremozdító Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program újításait tárta a hallgatóság elé, felhívva a figyelmet a keleti és a déli irányú fenyegetettségekre, melyek komoly kihívást jelentenek az országnak.

A fokozódó kockázatok okán döntött a kormány a honvédség korszerűsítéséről, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program elindításáról, melynek alappillére a szívből jövő, pártpolitikától mentes hazaszeretet, s melynek során a Magyar Honvédség meghatározó haderővé válhat a térségben.

A program két fő csapásiránya a honvédelem és a haderőfejlesztés, előbbi az emberek, a katonák képzéséről, a hazafias nevelésről, az önkéntes tartalékos rendszerről, még utóbbi a korszerű haditechnikai eszközök beszerzéséről, kutatásról és innovációs törekvésről szól.

Pócs János – az est házigazdája – az előadás végeztével egy jászkürtöt adományozott köszönetképp Dr. Benkő Tibornak, akit a továbbiakban sajtótájékoztató keretében kérdezhettek a jelenlévők. A rendezvény fényét Molnár László Jászai Mari-díjas színművész játéka emelte.

Kazsimér Nóra
Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?