Történet a jászberényi zsidóság vészkorszakáról

A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Írásunkban a jászberényi zsidóság vészkorszakáról, az 1944-es eseményekről emlékezünk meg Csősz László A JÁSZSÁGI ZSIDÓSÁG A VÉSZKORSZAKBAN című munkájából szemezgetve.

1944. június 30-ának délutánján marhavagonokból és személykocsikból álló szerelvény indult el a jászberényi vasútállomásról. Úti célja a szolnoki pályaudvar, majd a monori téglagyárban kialakított ideiglenes gyűjtőtábor volt. A vonaton 494 ember, jelentős részben nők, idősek és gyermekek: a megelőző közel egy évszázadban Jászberényt és környékét otthonának mondó zsidó közösség tagjai. Tíz nappal később többségük már nem élt, más jászsági sorstársaikkal együtt Auschwitz-Birkenau gázkamráiban gyilkolták meg őket.

1944. március 15-én még megtartották a forradalom tiszteletére rendezett ünnepséget a jászberényi zsinagógában, ahová szokás szerint meghívót kapott a város vezetése is. Egy nappal korábban a Wehrmacht megszállta Magyarországot. Március végétől kezdve nap mint nap újabb zsidóellenes rendelkezések születtek, amelyek közül a legfontosabbak a zsidóság megjelölését célzó, az utazást és az információáramlást korlátozó, valamint a vagyon bejelentését, elkobzását előíró kormányrendeletek voltak.

Április 5-e reggelén a város több mint ötszáz polgára sárga csillaggal megbélyegezve jelent meg az utcán, ha egyáltalán kimerészkedett odáig. Egy visszaemlékezésre támaszkodó újságcikk szerint „Akkorra már óriási szakadék volt zsidó és nem zsidó között. Fokozatosan alakult ki ez a helyzet, és mintha mindkét tábor lassan … beletanult volna szerepébe. Az egyik szégyellte megalázó szerepét, a másik bűntudattal kerülte egykori ismerőseit”. A rendelet betartását a rendőrség rendszeresen ellenőrizte. Aki a megkülönböztető jel nélkül merészkedett az utcára, tizenöt nap elzárással büntették. A jelet nem megfelelően viselő zsidók, köztük Jász Béla ügyvéd, a hitközség volt elnöke, 500 és 1500 pengő közötti összegeket fizettek.

Április 16-án jelent meg az ingó és ingatlan vagyon bejelentését két hetes határidővel elíró rendelet. Személyes holmik, tárgyak szűk körét leszámítva az üldözöttek minden java az állam fennhatósága alá került. Ezzel összefüggésben elrendelték a zsidó üzletek, műhelyek, egyéb vállalkozások bezárását, megszüntetését. Jászberényben negyven zsidó kereskedést zártak be, így az Apponyi téren sorakozó üzletek többsége április 22-én reggel már lehúzott redőnnyel fogadta a vásárlókat. A helyi Kereskedelmi Egyesület tagjainak több mint negyven százalékát kizárta: a létszám 380-ról 220-ra csökkent.18 Ugyanez történt számos más foglalkozási ágban, így az ügyvédeknél is: a Jászságban 37 irodából tizenhatot zártak be.

Az 1944. április 28-án kiadott ún. gettórendelet értelmében a zsidónak minősített lakosokat országszerte elkülönített lakónegyedekbe költöztették. Az elkülönített lakónegyed Jászberény belvárosában a Horthy Miklós (ma Dózsa György) út, a Zoltán, Zirzen Janka, Mázsa (ma Mészáros Lázár), Kaszinó (ma Táncsics Mihály) és a Bercsényi utcák által határolt két lakótömbben jött létre, valamint magában foglalta a zsinagógát és a hitközségi épületeket a Bercsényi utca túloldalán. Ezen a területen összesen négy keresztény család lakott. Ide tömörítették a Jászsági felső járás hat kisebb községének zsidóságát is, összesen 49 főt Alattyán, Jánoshida, Jászfelsőszentgyörgy, Jászjákóhalma, Jásztelek és Pusztamonostor községekből. Sokan bútoraikat is magukkal vitték, bár a szűk férőhely ennek gátat vetett: minden helyiségben 4-8 ember szorongott, a mosókonyhákban, egyéb mellékhelyiségekben is laktak.

Rendelet elsőként a gettó körülkerítéséről rendelkezett: az utcák bejáratánál két méter magas palánkot kellett emelni, minden ajtót és kaput bedeszkáztak, a kifelé néző ablakokat bemeszelték. Közlekedni csak a Zirzen Janka és a Zoltán utca sarkánál épített, illetve a zsinagóga bejáratánál lévő két kapun át lehetett, heti négy alkalommal, kezdetben reggel nyolctól, majd délelőtt 10 és 12 óra között. Később csak délután 1 és 3 óra között hagyhatták el a gettót. Végül a kijárást csak egy tizenöt fős bevásárló bizottság számára engedélyezték. A kapcsolattartást is szigorúan ellenőrizték: a látogatásokat korlátozták és külön belépési engedélyhez kötötték, a gettólakók a hatóságokkal csak a zsidó tanácson keresztül érintkezhettek. A szigorítások dacára a berényi gettóban az országos átlagnál elviselhetőbb körülmények uralkodtak, volt vezetékes víz és az élelmiszer-ellátás is megfelelő volt.

A visszaemlékezések szerint több helyi polgár, köztük a volt polgármester, Fridvaldszky Ferenc adományokkal és információkkal támogatta a zsidókat, majd tájékoztatták őket elhurcolásuk tervezett időpontjáról is. Barátok, rokonok, tanítványok, amíg lehetett, bejártak a gettóba, később lopva igyekeztek üzeneteket, híreket közvetíteni.

A tanács feladata lett volna a fertőző betegek elkülönítése és a gettó tisztán tartása. Erre a nagy zsúfoltság miatt nem volt lehetőség, a szemét kihordása sem volt megfelelően megoldva. A szülés előtt állókat nem engedték kórházba, ezért két asszony is a gettóban szülte meg gyermekét. Az elkülönített lakónegyedben a központi előírások szerint zsidó rendőrség működött, akik fehér, R betűs karszalaggal ellátva éjjel-nappal őrszolgálatot tartottak a kapuknál. A kijárást szigorúan kellett felügyelniük, a kilépőknek névjegyüket az őrségnél le kellett adniuk. A városi rendőrkapitányság emberei kívülről őrizték a gettót.

A jászberényi gettó foglyait június 30-án a monori gyűjtőtáborba szállították. A túlélők emlékezete szerint a gettót ezt megelőzően személyesen ellenőrizte a jászberényi illetőségű, ekkor már az SS egyenruháját viselő Zöldi Márton, az 1942. januári délvidéki tömeggyilkosságokért elítélt csendőr százados. A kiürítés hírére két házaspár öngyilkosságot követett el. Hajnalban – egyes adatok szerint reggel fél kilenckor – idegen, máshonnan ide vezényelt csendőrök közreműködésével a Rákóczi úton végigterelve a Tanítóképző Intézet épületébe vitték őket, ahol az tanulótermekben megalázó motozást szenvedtek el. Többeket meg is kínoztak az elrejtett vagyon után nyomozó csendőrök. A halálvonat délután futott ki a jászberényi pályaudvarról…

–

kiemelt kép: Fortepan