Újabb komfortszoba nyílt a kórházban

Hat éve kezdődött el egy szép történet a kórházban, amiből példa lett, mígnem most szerdán délután újabb komfortszobát adtak át ünnepélyes keretek között – ezúttal a nőgyógyászaton.

Ez a hat év megnevezve és anélkül is többször előkerült a rövid ünnepség ideje alatt, sőt előtte is. Az első komfortszobát Fülöp Béla vállalkozó, számos jászsági projekt állandó támogatója, kezdeményezte és hozta létre. Fiai, Tibor és György az ünnepség előtti percekben lapunknak örömüket fejezték ki, hogy az akkori cselekedetük követőkre talált. Ezt hangsúlyozta rövid köszöntő és köszönő beszédében Sinkó-Káli Róbert, a kórház főigazgatója is, név szerint is megemlítve az úttörő Fülöp családot.

1629_6p_komfortszoba_Polgarmester

A főigazgató hangsúlyozta annak a jelentőségét, hogy a komfortszobát igénybe vevő betegeik négy-öt csillagos szállodai körülmények között tölthetik a lábadozás napjait.

Azt a tapasztalatát is megosztotta, hogy a kulturált, szép környezet nagyban hozzájárul a betegek mentális állapotának gyors javulásához, végső soron a gyógyulást hathatósan segíti elő.
A most átadott komfortszoba Czinege Károly – a speciális fűtéstechnika elismert vállalkozója – és felesége, Jolika adománya. Rendkívül szimpatikusan ketten mondták el rövid átadó beszédüket. A férj tréfásan megjegyezte, hogy ő „szögedi”, felesége pedig törökszentmiklósi származású lány, tehát nem született jászok. Hatvan éve kerültek Jászberénybe, azóta élnek itt, ahol már legnagyobb fiuk is született. Megragadták az alkalmat – mondta szerényen, meg sem említve a négymillió forint bekerülési költséget –, hogy részt vegyenek ebben a projektben. A kórházi személyzetnek és Fülöp Bélának mondott külön köszönetet, hogy segítettek a feladat pontos megfogalmazásában. Felesége hozzátette, hogy amikor ötvennyolc éve összeházasodtak, igen sanyarúan indult az életük, ezért megfogadták, ha egyszer alkalmuk lesz rá, keresik a lehetőséget, hogy másokon segíthessenek.
A szalag átvágását követően az ünnepségen megjelent Szabó Tamás polgármester, számos vállalkozó – köztük Molnár László és Szikra István az intézmény ugyancsak elkötelezett támogatói –, valamint a kórház dolgozói, és a város notabilitásai meggyőződhettek arról, hogy a főigazgató nem túlzott a komfortszoba csillagait illetően. A szoba valójában apartman fürdőszobával, konyhával, beépített hűtőszekrénnyel, mikrosütővel, vízforralóval, televízióval felszerelve.

A résztvevők között örömmel fedeztük fel Fülöpné Paksi Katikát, az OTP Bank közelmúltban nyugállományba vonult fiókigazgatóját. Az első nyugdíjas napok, az unokák mellett az is szóba került, hogy a következő komfortszoba forrását a bank a kórház rendelkezésére bocsátotta, elkészültek a tervek, és hamarosan a kivitelezés is megkezdődhet a belgyógyászaton.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?