Az igazság ösvényein vezet engem
A holocaust áldozataira és túlélőire emlékeztünk vasárnap délelőtt a zsidó temetőben. A szertartáson már nem lehetett jelen dr. Takács Lajos a jászberényi gyökerű túlélők egyike, aki századik születésnapja előtt néhány héttel befejezte fordulatos életét.
Petrovics Péter rabbi zsoltáréneke nyitotta a temető ravatalozójának hűsében megtartott emlékező szertartást a maroknyi csoport előtt. Beszédében az Ószövetség írásaiból Ádám és Káin bűneire utalt. Mindkettőjük bűne abból fakadt, hogy elszakadtak attól a megállapodástól, amit Istennel kötöttek, s amit minden ember a lelke mélyén megköt az Örökkévalóval. Nem lehet olyan szabályokat hozni, amelyek nincsenek összhangban az emberséget, a felelősséget, a méltányosságot érintő az örökkévaló elvekkel. Ha ezek az eszmék sérülnek, agresszió marad nyomukban. Káin bélyege ott van az utódok homlokán is. Nem csupán a tevőleges gyilkosokra tapadt vér kiált az égre, de azoké is, akik nem tudnak szembenézni a múlt történéseivel. Nem lehet Ábelt is és Káint is áldozatnak tekinteni – fejtette ki a rabbi. A hatszázezer magyarországi zsidó áldozat vére azok lelkét is terheli, akik hallgatásukkal, felelőtlenségükkel járultak hozzá ahhoz, hogy mindez a szörnyűség megtörténhessen. Amikor Ábel elénk áll, halálára nem lehetnek ösztönös válaszaink. Ezért szükségesek emlékhelyek, ahol az imák mellett belekiálthatjuk a világba: „Hogyan történhetett meg mindez?” Ahol kifejezhetjük, mennyire hiányoznak mindazok, akiket meggyilkoltak a jelenlegi Káinok.
A holocaust áldozataira emlékeznek a zsidó temetőben minden év júliusában azok, akiknek van kire emlékezni. Hosszú évek óta rendre minden évben megjelent az emlékünnepségen dr. Takács Lajos is. Vállára terítette a stólát, fejébe nyomta a kipát, miután kikászálódott veretes Trabantjából, hogy tiszteletét tegye rokonai emléke előtt, megálljon néhány percre a temető sarkában, ahol nagyapja alussza örök álmát.
Kiss Erika helytörténeti kutató idézte fel ekképp Lajos bácsi alakját, aki immár csak az emlékezetben lehetett jelen a szertartáson, ahol a régi jó ismerősök mellett a családtagok is könnyezve emlékeztek a férjre, apára, nagyapára. A fővárosban élő mérnök sokat mesélt a helytörténeti kutatónak a háború borzalmairól, a munkaszolgálatban eltöltött időkről, kalandos életéről. Fontos információkkal szolgált a jászberényi zsidóságot bemutató könyv anyaggyűjtése során. Kilencvennégy évesen számításokkal alátámasztott tanulmányában írásba foglalta eszmefuttatásait a gazdasági válság megoldási javaslataival. Dr. Takács Lajos századik születésnapja előtt 88 nappal, május 12-én hunyt el. Hamvait akarata szerint a Dunába szórták.
Mező István református lelkész a 23. zsoltár szavaival búcsúzott Lajos bácsitól és mondott fohászt az áldozatokért. Dávid zsoltára írja a vigasztaló szavakat: „Az Úr az én pásztorom nem szűkölködöm, füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért…”
Az emlékezők a temetőkertben imádkoztak a mintegy hatszáz jászberényi és félszáz más jász településről elhurcolt társaik lelki üdvéért, majd zsidó szokás szerint egy-egy kődarabot helyeztek el az áldozatok neveit tartalmazó emlékmű előtt.
a BerényCafé újságírója.
