A nemzetet szolgáló valódi hazaszeretet

A tavaszi nap kevésbé, inkább a hazaszeretet lángja melengette a március 15-i városi ünnepségre látogató ünneplőket, akik közül számosan a fővárosban is részt vettek a nemzet nagyszabású megemlékezésén.

A programsorozat a hagyományokhoz híven szentmisével kezdődött, melyet Szántó József apátplébános celebrált a főtemplomban. Nemzeti ünnepünk nem liturgikus jeles nap, ám magasztossága okán nemzetünk életében egyik legjelesebb napjaként tartjuk nyilván. Ezen alkalomra szívünket, lelkünket ünneplőbe öltöztetjük, és Istenhez emeljük. Napjainkban ismét nehéz emelkedetté válni, hiszen nemzetünk lelkét súlyos gondok terhelik, melynek könnyítéséért imában könyörgünk. Krisztus útján lelhetjük meg az igazságot, a megnyugvást. A családok életéhez hasonlóan hazánk történelmében is vannak meghatározó események. A honfoglalás, vérszerződés, koronázás, békekötés mind emlékezetes események nemzetünk életében. Ezek megünneplése a létezés jelei, melyben kifejezésre jut az összefogás, a szabadságvágy. A nemzet a család szeretetének meghosszabbítása, és a krisztusi áldozatvállalás a nemzetet szolgáló valódi hazaszeretet.

Az apát lélekemelő szavaitól feltöltődve tekintettük meg a gimnázium előtt megrendezett toborzót, mely táncos-zenés program a hazafias érzületet hivatott fokozni. A Jász Lovas Bandérium hagyományőrzői, A Jászság Népi Együttes és a Viganó AMI táncosai a Jártató zenekar muzsikájára előadott produkciójukkal idézték fel a szabadságharc lelkesítő napjait.

Az ünneplők a 1848-as emlékműnél folytatták a megemlékezést, ahol a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium diákjai versekkel, prózával, tánccal és zenével elevenítették fel a forradalom dicső pillanatait. A műsor moderátora, Kissnémetné Király Éva a ’48-as emlékmű érdekes történetéről mesélt a koszorúzás előtt, majd a város képviselői mellett a különböző intézmények, szervezetek, pártok virágok elhelyezésével rótták le kegyeletüket a szabadság harcosai előtt.

A műsorvezető jóvoltából Petőfi szobránál szintén értékes információkkal gazdagodhattunk nagy költőnk jászberényi vonatkozású emlékeit felidézve, majd itt is koszorúk elhelyezésével tisztelegtünk a magyar szabadságért folytatott küzdelem emlékére.

A városi ünnepség a Fehértói temetőben folyatódott, ahol a Városvédő és Szépítő Egyesület tagjai emlékeztek, majd a nap záró momentumaként a Lehel Film-Színház által műsorra tűzött Szegénylegények című film vetítése tette emlékezetessé az ünnepet.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?