B-Betoné a Karácsony Kupa

Több éve hagyomány már Jászberényben, hogy a teremfoci csapatok az év végi két ünnep között a Karácsony Kupa megszerzéséért szállnak harcba. 2019. december végén is a teremlabdarúgásé volt a főszerep, karácsony után két napon át.

A Bercsényi úti játékcsarnokban lejátszott mérkőzéseken több izgalmas csatát láthatott a kilátogató közönség. A benevezett 16 együttest 4 x 4-es csoportba sorsolták a rendezők, ahonnan – körmérkőzések után –, az első két helyezett jutott az egyenes kiesési szakaszba, majd az elődöntők következtek. Mind a két mérkőzés nagy csatát hozott, de gól egyik összecsapáson sem esett, így igen izgalmasra sikeredett a „végelszámolás”, hiszen büntető párbaj következhetett mind a két alkalommal. A B-Beton – Bercsényi és a Csizmadia – Ézsi Trapéz találkozókon az elsőnek felsorolt csapatok játékosai összpontosítottak jobban, így ők jutottak a döntőbe. A helyosztókon aztán már a rendes játékidőben is estek gólok. A harmadik helyet végül az Ézsi Trapéz szerezte meg a Bercsényi 2-0-ás legyőzésével. A döntő mérkőzés elején két perc alatt kétszer is beköszönt a B-Beton, és bár „csak” 3-2-re nyertek, a látottak alapján megérdemelten hódították el a Karácsony Kupát.

szerző: Pesti

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?