Mesebalett a színpadon

A Lehel Film-Színházban vasárnap délelőtt a Csipkerózsika című mesedarabot láthatták a VSG Kamarabalett társulat előadásában azok, akik a családi játszóház után még a helyszínen maradtak.

Az előadást megelőzően ugyanis az eseményre ellátogató gyermekek és kísérőik tematikus kézműves foglalkozáson vehettek részt, ahol a Hamza Múzeum munkatársainak segítségével – a mese világához kapcsolódóan –, saját kezűleg készíthettek rózsát merített papírból vagy táncoló párt tortacsipkéből. A mozgalmas délelőttnek köszönhetően a bájos előadás igazi felüdülésnek bizonyult a kreatív energiáikat levezető gyermekek számára.

A zenés-táncos interaktív mesejáték narrátora Kautzky Armand volt, kinek sokak által jól ismert orgánuma már az előadás kezdetekor megalapozta a műsor hangulatát. A négy táncos nemcsak a közönség bevonásával és a varázslatos jelmezekkel tette szerethetővé a darabot, de rendkívül fantáziadúsan oldották meg a fontosabb szereplők megjelenítését is. A mese minden mozzanatát kizárólag táncos elemekkel, figyelemfelkeltő fény- és hangjátékokkal mutatták be, így a történet még a legkisebbek számára is jól érthetőnek bizonyult. A műsor végén a nézőknek – közönségtalálkozó keretein belül –, alkalmuk nyílt közelebbről is megismerkedni a darab szereplőivel.

Szerző:
Kazsimér Nóra

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?