Óévi hálaadás

Az év utolsó napján mindannyian megállunk és számot vetünk az elmúlt 365 nap történéseiről, akár jó, akár rossz élmények legyenek is azok. A katolikus hívek ilyenkor szentmisében adnak hálát, ahogy városunk templomaiban is tették.

A Ferences templomban december 31-én, délután 17 órakor szólította a harangszó hálaadó szentmisére a híveket. A padsorokat és székeket megtöltő sokaságot Versler Sándor atya köszöntötte, aki nem ismeretlen a jászberényiek számára, hiszen az előző évben káplánként szolgált a Nagyboldogasszony Főplébánián, és augusztus óta Rómában folytat tanulmányokat. Saját bevallása szerint öröm volt számára visszatérni az otthonos közegbe, hiszen sok emlék köti őt Jászberényhez.

Versler Sándor szentbeszédében a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet, még akkor is, ha az év során bánat, gyász és megannyi probléma nyomasztotta szívünket-lelkünket. „A sok rossz által is meg tud minket menteni az Isten”, csak hinnünk kell benne. Sándor atya hozzátette, ha Istennek köszönetet tudunk mondani, akkor – főként így év végén – embertársainkkal is megtehetjük ugyanezt. Múltbéli hibáinkból tanulva szilárdabban, újult erővel állhatunk a jövő kihívásai előtt.

A szentmise végén dr. Novák István főigazgató, plébános levelét Sándor atya olvasta fel a híveknek, melyben megköszönte a vele és mellette dolgozók áldozatos munkáját mind a katolikus iskolában, mind a plébánián. Elismerően szólt a támogatókról, akik lehetővé tették, hogy a Ferences templom mellékoltárait felújítsák, amelyek közül a Szent Vendel oltár el is készült védőszentje ünnepére.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?