Semmi olyat nem csinálok, amit nem szeretek

2019-04-04 Kazsimér Nóra 0 Comments

Nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült Mészárosné Vas Márta, a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai igazgató helyettese. A díszünnepélyre a Pesti Vigadóban került sor, ahol a kultúra, a művészet, az oktatás, a tudomány, a sport, a gyógyítás, a közélet, és a hitélet területén tevékenykedő alkotókat díjazták.

Melyek voltak a kitüntetett életpálya főbb állomásai? Milyen út vezetett a díjig?
1983-ban érettségi után kezdtem el magyart és éneket tanítani Alattyánon, majd egy év múlva Jánoshidán, ahol közel harminc évet töltöttem. Ezalatt az idő alatt szereztem diplomát, később mester fokozatot illetve drámapedagógiai és közoktatás vezetői végzettséget is. A jánoshidai általános iskola annak idején az integrációs nevelés bázisintézménye volt, ennek apropójából rengeteg bemutatóórát tartottam a reformpedagógiai módszerek alkalmazásával az Észak-alföldi régió és a Jászság pedagógusai számára. Nagy öröm számomra, hogy itt a Jászságban ennek egyik úttörője voltam. Emellett igyekeztem a közéleti munkából is kivenni a részem, a kulturális bizottság külsős tagjaként tizenkét éven át vettem részt a települési rendezvények szervezésében otthon, Jánoshidán, a legjelentősebb volt a Jász Világtalálkozó 2005-ben. Mivel a drámapedagógiának nemcsak a pedagógiai része, hanem a rendezés is érdekelt, színházi csoportot hoztunk létre Jánoshidán helyi civilekkel 2010 őszén. A színvonalas előadásokra nagy igény volt a településen, sőt, a nagy sikerre való tekintettel Jánoshida határait is átléptük. Jelenleg új tagokat keresünk, de sajnos nincs olyan fiatal, aki szívesen vállalná a színpadi szereplést. Szinte ezzel egyidőben, egy felkérésnek eleget téve a jánoshidai felnőtt kamarakórus vezetését is elvállaltam, a mai napig minden hétfőn összejárunk énekelni, rendszeresen fellépünk helyi és jászsági rendezvényeken.

A vezetői pozíció ezek szerint már nem volt ismeretlen terület. Szakmai berkekben mi jelentette az első ilyen kihívást?
Nem terveztem vezető lenni, ugyanis nagyon jól éreztem magam Jánoshidán. A Jászapátin kiírt igazgatói állást az akkori tankerületi igazgató – Orosz István – javaslatára pályáztam meg. A négy szakemberből az államtitkár engem bízott meg Jászapáti állami iskolájának vezetésével. Hatalmas feladat volt, de túl lettünk a nehezén és a „külsős pályázóval” szemben mutatott ellenállást is sikerült rövid idő alatt leküzdeni, továbbá a kollégák jelentős részének támogatását is elnyertem. Aztán 2017-ben a miniszter úr aláírta a jászberényi tankerület engedélyét és egy nagy tapasztalattal rendelkező, kiváló ember, a már említett Orosz István pályázott volna, aki sajnos életét vesztette. Úgy döntöttem, hogy a kérésnek eleget teszek és jelentkezem a meghirdetett posztra annak ellenére, hogy nem volt ötéves vezetői gyakorlatom.

Mit tart a legjelentősebb sikerének?
Úgy gondolom, nincs legnagyobb sikerem. Azt szoktam mondani a kollégáknak, hogy könnyebb helyzetben vagyok, mert végigcsináltam a ranglétrát. Aki úgy kerül vezetői székbe, hogy minden egyes állomást megtapasztal, annak jóval egyszerűbb. Én kihívásnak éltem meg azt, hogy Jánoshidán reformpedagógiai módszereket mutathattam be és így halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel boldogultam, de kihívás volt a jászapáti általános iskola vezetése is. A jelenlegi szerepem pedig azért nagy megpróbáltatás, mert minden tankerület élére fenntartói tapasztalatokkal rendelkező vezető került, mi azonban – az igazgató úrral egyetemben – iskolából jöttünk, ami egy teljesen más szemléletet követelt. Azt pedig szintén fontos megemlíteni, hogy mégiscsak a Jászság 23 oktatási intézményének munkáját irányítjuk, így joggal mondhatom, hogy nagy kihívást jelent. Természetesen ehhez az intenzív energiákat követelő munkához elengedhetetlen a család támogatása. Nagyon sokat köszönhetek a férjemnek, aki folyamatosan támogat, hogy a munkámat maximálisan el tudjam látni, és a fiamnak, aki egyetemistaként véleményével, meglátásával, sokszor konstruktív kritikájával segít egy-egy döntés meghozatalában.

Miként érte a kitüntetés híre?
Nekem minden jó hírhez van egy sztorim, úgyhogy ehhez is. Éppen a központban voltunk megbeszélésen, Budapesten és csak egy párhuzamos utcában találtam parkolóhelyet, sajnos nem épp a megfelelő helyen. Amikor visszaértem a tárgyalásról egy kerékbilincs fogadott, így miután azt eltávolították egy kicsit rossz szájízzel ültem be az autóba. Akkor érkezett az email a munkahelyi címemre. Először nem jutottam szóhoz, őszintén meglepett, mert semmi olyasmit nem csinálok, amit nem szeretek. Óriási megtiszteltetésnek érzem és élem meg azóta is!

Mennyiben befolyásolja a jövő terveit ez az elismerés?
Ez a díj számomra – amellett, hogy nagy öröm – kihívás is. Felelősséggel tartozom, hiszen valakiknek felkeltette a figyelmét az, amit csinálok, így továbbra is legalább ilyen, ha nem magasabb szinten kell munkálkodnom. Ami különösen jelentős számomra, hogy még nyugdíjazásom előtt, az aktív éveimben vehettem át egy ilyen díjat, mintha csak ösztönözni szerettek volna arra, hogy folytassam azt, amit elkezdtem. Mindig arra fogok törekedni, hogy megfeleljek ennek az elismerésnek.