Legyőztük a mumust

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 18. fordulójában a Tállya volt a Jászberényi FC ellenfele, amely az elmúlt években gyakran megnehezítette csapatunk dolgát. Az őszi szezonban paprikás hangulatú összecsapáson 1-1 lett az eredmény, most a győzelem reményében kelt útra Huszák Géza gárdája.

A tállyai pálya felújítása miatt a még távolabbi Ibrányban játszották a mérkőzést. A találkozó elején a mieink – miként egy hete a Gyöngyössel szemben – rögtön támadólag léptek fel. Ennek előbb csak egy lesgól, majd néhány kihagyott helyzet volt a hozadéka, a 31. percben viszont Sándor beadásából Ludasi fejelt a kapuba, megszerezve a vezetést a JFC számára (0-1). Az első játékrészben sikerült dominálni, és labdabirtoklásban is a pályaválasztó fölé kerekedni, a második félidőben aztán, ahogy várható volt, a borsodiak igyekeztek többet támadni. A kapuk keveset forogtak veszélyben, az egygólos előny azonban nem volt életbiztosítás, hiszen a tállyaiak néhány lövéssel próbálkoztak, de vagy a védők léptek jól közbe, vagy célt tévesztettek a kísérletek. Így ha nem is sziporkázott a berényi alakulat, a nagyon fontos három pontot haza tudták hozni. Tállyai KSE – Jászberényi FC 0-1.

A győzelem azért is lényeges, mert a két vetélytárs ugyancsak idegenben, szintén egy-egy gól különbséggel hozta a kötelezőt. Az ESMTK Salgótarjánban (2-3), a Szolnok Tiszaújvárosban (0-1) nyert, így a tabellán nem változott a dobogósok helyzete, a JFC hátránya öt, illetve négy pont velük szemben. A következő fordulóban a Füzesgyarmat lesz a vendég Jászberényben. A Békés megyeiek jelenleg ötödikek, és csak három ponttal gyűjtöttek kevesebbet a JFC-nél, így akár előre, akár hátra tekintve, létfontosságú lenne az újabb győzelem. A sérültek mellett azonban eltiltás miatti hiányzók is nehezítik a feladatot a március 17-én, vasárnap 15 órakor kezdődő találkozón.

Szőrös Zoltán

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Latest posts by Szőrös Zoltán (see all)

Szőrös Zoltán

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?