A lényeg, hogy fussunk!

2018-09-072018-09-06 Demeter Gábor 0 Comments

Zagyvamenti Közösségi Futás elnevezésű eseményen róhatták a kilométereket azok a futást kedvelő sportemberek, akik vállalkoztak az egyéni félmaratonra, vagy a táv párban való teljesítésére, szeptember első napjának délelőttjén.

Ez a közösségi futás is egyszerű mintát követett: egy-két domináns futó figura összetoborozta a barátait és ismerőseit az eseményre egy közösségi oldalon, megszervezte amire szükség lehet a futáshoz, amely aztán urbánus és természeti élményeket is adott a résztvevőknek. Az útvonalon több frissítőponttal is készültek, a célban libazsírral megkent kenyér és dinnyeszeletek várták a befutókat, így a távokon indulók igazi futóversenyen érezhették magukat a Zagyva mentén. A futóprogramon nem a verseny volt hangsúlyos szombaton, nem az időeredmények számítottak, ám minden induló rajtszámot, a teljesítésért pedig egyedi befutóérmet vehetett át.

A rendezvény jó hangulatú, közös, baráti beszélgetéssel zárult.

„Iszonyatos erő rejlik a közösségi futásban”- mondta az egyik résztvevő, aztán elmesélte a Zagyvamenti Közösségi Futáson szerzett élményét: „A mai napig úgy gondoltam, hogy számomra a futás csak és kizárólag egyedül lehet élvezetes. Attól kezdve, hogy magamra húzom a cuccaimat, belebújok a cipőmbe, elindítom az órám és futok a végtelenbe. Soha nem tervezem el, hogy merre és mennyit futok, akarom, hogy az életemnek – amelyben számos elvárásnak kell megfelelnem –, a futás legyen olyan területe, ami tényleg, igazán szabaddá tesz. A szabadság íze pedig mámorító, és pont ezért utasítottam vissza minden együtt futásra való invitálást. Aztán nemrégen egy „futogató” rokonom megemlítette, hogy elindul a Zagyvamenti Közösségi Futás 21 km-es távján. Rábeszélt, rábólintottam, de nem a félmaratonra, mert annyit még sohasem futottam és úgy gondoltam, nekem nem is menne. Elég lesz a tízes is, legalább azt elfogadható idővel le tudom futni, így becsatlakoztam párnak, féltávig hozzá. Aztán a dolgok valahogy másképp alakultak. Elrajtoltunk, és „valami megtalált”, élveztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy mindenkinek van egy kedves szava, jó fej emberekkel futottam együtt. Érezhetően jobban ment a futás, mint magányos farkasként. A körülöttem futók mondták, hogy simán meglehet a félmaraton is, csak meg kellene próbálni. Megpróbáltam, és végig is mentem. Azt nem mondom, hogy nem kellett keményen küzdenem, de egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy feladjam. Vitt a lendület, az ismeretlen emberekből verbuválódott társaság, a biztató szavak, és a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Először sikerült a félmaratoni távot teljesítenem! Olyan értékes, minőségi közösségi esemény részese lehettem, aminek hatására feltöltődve, energikusan és boldogan térhetek haza.”

Az esemény valóban közösségi futás volt, több mint egyszerű testmozgás, hiszen megnő az önbecsülés abból adódóan, hogy legyőzhető a lustaság, felszabadult, könnyed állapotot előidézve ezzel. A szervezők szerint lesz még rá alkalom!