Gondolatok a Város Napján

Tisztelt Ünneplő Közönség, Hölgyeim, Uraim! Megtisztelő felkérésüknek teszek eleget, amikor a Város Napján köszönthetem Önöket, s együtt örülhetünk mindazokkal, akik kiemelkedő tevékenységükkel elismerésünket kivívták, és átvehetik megérdemelt kitüntetéseiket.

A mai nap, a Város Napja az őket megillető elismerés és tisztelet, a kiválóak napja.

Büszkék vagyunk rájuk, s ők gazdagodtak azzal, hogy van mire szerénynek lenniük. Hiszen eddig is tették a dolgukat hivalkodás nélkül, szerényen dolgozva. Megkísérlem a lehetetlent, kevés szóval, röviden mondani fontos dolgokat, ha már megadatott, hogy itt és most szót kaptam.

Városunkról, múltról és jelenről, jövőről. Feladatainkról, eredményeinkről, s azokról, akik élen jártak vázolom gondolataimat. Van összehasonlítási alapom, s talán szerény jogom is arra, hogy szülővárosom múltbéli és jelenlegi helyzetét röviden jellemezzem, összehasonlítsam. Itt láttam meg a napvilágot, „itt ringott bölcsőm”, ahogyan a költő mondja. Itt nevelkedtem, tanultam, ezt a várost szolgáltam fél évszázadon át jó szívvel és szándékkal párosulva.

Ez a nagy tanyaváros napjainkra egy nagyszerű, élhető fejlett kisvárossá nőtte ki magát. Fejlődött küllemében, gazdaságában és kultúrájában dicső jász múltját megőrizve, jó hírét teremtve országszerte, de a világ más pontjain is bizonyítva a jász összefogást, szorgalmat, tehetséget, munkaszeretetet. Idelátogató más nemzetek fiai, elszármazott földijeink hazatérve áradozva szólnak, nyilatkoznak városunkról. Petőfink itteni látogatása után írta:

„Nem nagyhírű város
Jászberény városa,
Itt a nyakam rá,
nem is lesz az soha.”

Istenem, hát lángelme is tévedhet, nem láthat mindent előre. Őszinte leszek, én magam sem rajongtam mindig szülővárosomért. De a Teremtő jóvoltából megélhettem azt, hogy most már büszke lakója, hűséges polgára lehetek.

Gazdasági fejlődésünk, kulturális életünk sokszínűsége, közoktatásunk egyetemi szintre emelkedése, sportsikereink, külföldi testvérvárosi kapcsolataink, csodás természeti környezetünk, a jász mentalitás, a dicső múlt és a hagyományok tisztelete és őrzése olyan értékek, melyeket csak rossz szándékkal lehet semmisnek tekinteni. Fanyalgók, rosszakarók, kákán csomót keresők mindig lesznek. A tények minket igazolnak. Mi, jászok nem kerítés döngetve jöttünk ide. Minket hívtak, uralkodó fejedelmek, kereszténnyé lett magyarok, s mi a jók között a legjobbak közé küzdöttük magunkat. Jász-magyarokká. A magyar nép mindig befogadó volt. Most is. Ha tisztelettel kopognak ajtónkon, segítünk a szükséget szenvedőknek, a szomjúhozót megitatjuk, az éhezőnek kenyeret adunk. De nem cseresznyézünk egy tálból akárkikkel. Ha békét , biztonságot, demokráciát, a polgári jogok európai rendjét gyermekeinkre és unokáinkra is át szeretnénk örökíteni, akkor nem vághatjuk el évszázadok során kialakult, minket definiáló, létünk alapját garantáló nemzeti összetartozásunk szálait. A nemzet nem azonos a csak határon belül élő egyénekkel. A nemzetnek minden magyar ember tagja, bárhol éljen is e földgolyón. Számomra megerősítést nyert ez a felfogás akkor, amikor megadatott, hogy Erdélyben oktathattam pályám során. Magyar tanítókat képezhettem, hogy ők magyar gyermekeket nevelhessenek, taníthassanak. Felemelő érzés, örök érték marad számomra. Ez a fogalom: tanító, a pedagóguspályát legszebben kifejező szó a magyar nyelvben.

Miért mondom mindezeket itt és most? Mert jelenünk, napjaink eseményei rettenetes próbatétel elé állítottak bennünket. Nem akarok ünneprontó lenni, de ki kell mondani; identitásunk léte forog kockán. Európa – mindenekelőtt a nyugati, gazdagabb Európa – elvesztette önfenntartási ösztönét. De a hazai értelmiség és népesség jelentős része is – már megbocsátassék – megbolondult. Mint festő ember mondom: ha a színeket össze-vissza keverjük, egy jellegtelen szürke elegyet kapunk. Ilyenformán ha a nemzetek színességét adó különböző kultúrákat összezutyáljuk határok nélküli világot teremtve, felborítva ezeréves közös nemzeti teljesítményünket, egy multikulturálisan összeolvadt világba, szürke elegybe keveredünk, ahol azt tesznek velünk, amit akarnak. Jól tudjuk, hogy kik! Ember formájú, hazát nem ismerő, istentelen, gátlástalan, pénzimádó valamik! Hát nem és nem! Elnézést kérek, de ki mondja ki mindezeket, ha nem a magyar polgár? A polgár az, aki értéket teremt, őrzi, védi azt. Ez akár a polgár definíciója is lehet. A mi ünnepeltjeink jók között a legjobbak! A többi polgár választotta őket, jutalmazza, díjazza munkájukat. Együtt szolgáljuk mindannyian nemzetünket, védjük identitásunkat. Őrizzük értékeinket! Legfőbb értékeink, eszményeink: Isten-haza-család.

Kicsiny országunk, Magyarország, szűkebb hazánk a Jászság, éltető városunk Jászberény. Legyünk jó polgárai! Kányádi Sándor szállóigévé vált szép gondolatát idézve zárom gondolataimat: „Akit becsületből itten tarisznyáltak, azt egykönnyen nem fogja a világ piszka, mert itt még a sár is tiszta.”

Isten éltesse kitüntetettjeinket! Segítse hazánkat! Óvja városunkat!

Telek Béla
lokálpatrióta

Latest posts by Olvasónk (see all)

Vélemény, hozzászólás?