Egészségnap a termálban

A szombati nap az egészség jegyében telt a Jászberényi Termálfürdőben, ahol nyílt nap keretében ismerkedhettek a látogatók az intézmény szolgáltatásaival, előadásokon, szűréseken vehettek részt valamint kipróbálhatták a vizitornát és a jógát is.

A program délelőtt fél tízkor tornával nyitott. Az emeleti tornateremben szárazföldi a termál medencében pedig vízi gimnasztikán vehettek részt az érdeklődők. A test átmozgatását követően a szellem felfrissülésének is teret biztosított a szervező J.V.V. Nonprofit Zrt. ugyanis dr. Buck Rita reumatológus, majd párja dr. Czigány Tamás belgyógyász, diabetikus előadásai alkalmával hasznos információkkal gazdagodhattak a résztvevők. Talán többen most szembesültek azzal a ténnyel, hogy a berényi fürdőben a termálvíz és a szaunák élvezetének jótékony hatásai mellett számos egészségügyi szolgáltatás elérhető. Mágnesterápia, elektroterápia, mofetta, tangentor, iszapkezelés a gyógyulni vágyók rendelkezésére állnak.

Többek között ezekről a varázsszavaknak ható kezelési formákról is hallhattunk dr. Buck Rita előadásában, aki a reumatikus megbetegedések gyógyításában alkalmazott fizioterápiás kezelésekről tartott informatív, a laikusok számára is érthető beszámolót. A doktornő a reumatikus panaszok enyhítése érdekében felfedezett gyógyítási módszerek sokaságában vezette végig a népes számú hallgatóságot az ókori orvoslásban használt technikáktól kezdve a mai modern kezelési módokig. Megtudtuk, hogy a fényterápiát már az ókori görögök is alkalmazták, a fény jótékony hatásait korai eleink is felfedezték. Évszázadok múltán a fény láétható komponenseit már képesek vagyunk mesterségesen is előállítani és például a sebgyógyításban, fájdalomcsillapításban vagy az újszülöttkori sárgaság kezelésében alkalmazni. A víz fizikai és élettani jótékony hatását mindennapi életünk során tapasztaljuk. Biológiai szükségleteink kielégítése mellett pihenésre, relaxációra és gyógyításra is használjuk a víz különböző formáit. A víz hidrosztatikai nyomását kihasználva folyadékgyülemek felszívódását, visszerek, nyirokerek működésének szabályzására használjuk. Az ásványvizek, termálvizek és gyógyvizek szintén hasznosak egészségünk megőrzése és a gyógyítás szempontjából. Változatos összetételüknél, hőmérsékletüknél fogva számos betegség kezelésére alkalmasak. A víz fizikai összetételének felhasználása gyógyászati céllal a hydroterápia. A víz hőmérsékletétől függően lehet lázcsillapításra, keringésjavításra, érkezelésre, gyulladáskezelésre, vérnyomáscsökkentésre, izomlazításra alkalmazni. A vizes borogatás jótékony hatásai szintén régóta ismertek. A zuhanykezelés, amikor a víz mechanikai- és hőhatását kombinálják viszonylag új keletű felfedezés. A különböző zuhanytechnikák alkalmazásával masszírozó, izomlazító, keringésjavító, edző, frissítő hatásúak. A víz alatti sugármasszás hasonló esetekre adhat gyógyírt. A súlyfürdő már bonyolultabb technika és súlyosabb gondokra hozhat enyhülést. A gerincből kilépő idegek pihentetése, a gerincizomzat nyújtása, lazítása, a nagyizületek kötöttségének csökkentésére szolgál. Szénsavat vízben illetve levegőben oldva is használnak különböző betegségek kezelésére. A berényi fürdőben a száraz változat elérhető, az úgynevezett mofetta fürdőben. Hatására a felszíni erek kitágulnak, javul a keringés, felgyorsul az anyagcsere, jót tesz a légzőszerveknek, kondicionálja a mozgásszerveket, csontritkulásra is jó gyógymód. A balneoterápia ugyancsak elérhető a fürdőben. Iszapkezelést pakolás formájában végeznek elsősorban reumás és mozgásszervi betegségek kezelésére. Szintén mozgásszervi panaszokra nyújthat enyhülést a gyógytorna, amely szakember irányítása mellett Jászberényben is elérhető. A torna csoportokban történik így azonos panasszal és izomerővel rendelkezők egy időben célzott terápiát kapnak, mely lehet vízi illetve szárazon végzett gyakorlatsor. A masszás jó tesz testnek és léleknek egyaránt. Serkenti a keringést, rugalmasabb lesz a bőr, fokozódik a kiválasztás és a vizenyők felszívódása, javul a légzés. A fürdőben szakképzett masszőr áll a vendégek rendelkezésére.

A doktornő felhívta a figyelmet, hogy a NEA – előző nevén OEP –, számos fürdőgyógyászati ellátást támogat, mely kezeléseket a NEA-val szerződött orvos tudja felírni. Fontos tudni, hogy a kiírt ellátások ugyanazon szolgáltatónál vehetők igénybe. A kezelést a vény kiállításától számított 30 napon belül el kell kezdeni és a megkezdéstől számított nyolc hétig érvényes. Kúra évente két alkalommal kérhető, legfeljebb négy különböző fajta rendelhető, ellátásonként 15 alkalomra. A beutalót rendelheti reumatológus, fizikoterápiás szakorvos, mozgásszervi rehabilitációs orvos, fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosa, ortopédus, traumatológus. Fürdőkezelés alkalmazható műtétek utáni állapotok kezelésére, végtag és gerinc sérüléseket követően, reumatikus és egyéb ízületi betegségek kezelésére, ízületek vagy gerinc kopásos betegségeinél, csontritkulás, ideggyógyászati és egyéb perifériás érbetegségek, tartáshiba esetén.
A következő előadás, melyet dr. Czigány Tamás tartott korunk egyik népbetegségéről, a diabéteszről, az érszűkületről és egyéb belgyógyászati panaszokról szólt. Az előadások szünetében, illetve mellettük a szomszédos helyiségben lehetőség volt egészségügyi szűréseket végeztetni, melyhez az eredmények tükrében a doktorok tanácsokat is mellékeltek az érdeklődőknek.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?