Csillogó szempárok tükörtermében

Június első vasárnapján ünnepeljük a nemzetközi pedagógusnapot, melynek alkalmából kedden ünnepelték az óvónőket, tanítókat és tanárokat, s adták át az elismerő okleveleket.

Június 2-án, kedden a Polgármesteri Hivatal dísztermében jászdózsai fiatalok énekükkel, a Fürkész ovisok körtánccal köszöntötték a nemzetközi pedagógus nap alkalmából az ünnepelteket. Birinyi János tankerületi igazgató méltatta e szép hivatás követőit, akik gyermekeket nevelnek, formálnak, s ismereteiket folyamatosan megújítják. A pedagógusok örök ifjúságának a titka, hogy nap, mint nap „érdeklődő, csillogó szempárok tükörtermében élnek”. Birinyi János beszédét Erich Kästner gondolataival zárta: „Ne tartsátok a katedrát se trónnak, se szószéknek. A tanító nem azért ül magasabban, hogy imádjátok, hanem hogy jobban lássátok… a tanító nem varázsló, hanem kertész. Gondozni és ápolni tud, növekedni azonban a gyermekeknek maguknak kell. Erre kell a pedagógusnak igazán megtanítani a gyermekeket.”

A köszöntések sorát Szatmári Antalné alpolgármester asszony folytatta, aki háláját fejezte ki a pedagógusoknak, hogy nap, mint nap nevelik gyermekeinket és fogják a kezüket. „Az oktatás, a nevelés nagyon megbecsült dolog, Jászberény Város képviselő-testülete is a lehetőségein belül támogatja az iskolákat.”

A rendezvény keretein belül oklevelet nyújtottak át nyugdíjba vonuló pedagógusoknak, óvodapedagógusoknak, majd elismerésben részesítették kimagasló munkát végző kollégáikat. A gyermekek kulturális műsora tette emelkedetté az ünnepséget, köztük Szabó Liza furulyán, Szász Melinda zongorán, Szász Norbert pedig trombitán bizonyította tehetségét, de Csirmaz Luca saját verséről is többen elismerően nyilatkoztak.

 

Keretbe:

Nyugdíjba vonuló pedagógusok:

Háfra Gergelyné, Kolonicsné Szórád Judit és Bernhardt András

Nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok:

Kraft Béláné, Lénárthné Bató Gizella, Nagy Lajosné, Rékasi Mária Katalin.

 

Elismerő oklevélben részesültek

Óvodapedagógusok:

Barta Judit, Benkéné Zsótér Erika, Göblyösné Kézér Andrea, Kasza Józsefné, Kerékgyártóné Csiszár Ildikó, Kunné Darók Anikó, Olajosné Rab Gabriella, Papp Mária, Pataki Edit, Rácz Edit, Tarjániné Sárközi Valéria, Tóthné Kovács Erika, Turcsányi Györgyi és Virágné Baranyi Erika

Jászsági Általános Iskola Tagintézményeiből:

Muhari Zoltánné (Jászjákóhalma), Kisbalázs Gáborné (Alattyán), Dobosné Tari Mária (Jászágó), Surányi Mária (Jászágó), Majorosné Gerhát Éva (Jánoshida), Kerepesiné Antal Ibolya (Jánoshida), Vakosné Sánta Teodóra (Pusztamonostor), Dósa Anikó (Apponyi Albert), Redler Gabriella (Apponyi Albert), Füzesiné Béres Margit (Apponyi Albert), Kissné Szívós Anikó (Székely Mihály), Fodor János (Visznek), Benke Tamásné (Bercsényi Mikós), Kucsa Andrea (Bercsényi Miklós), Fazekasné Kisbakonyi Tünde (Jásztelek), Krakóczki Zsuzsanna (Jászdózsa), Mizsei Judit (Apponyi Albert) és Bodonyi Gyuláné (Jászdózsa)

Palotásy János Zeneiskolából:

Varga Zsuzsanna és Lukácsné Oláh Beáta

Lehel Vezér Gimnáziumból:

Bartóki József, Magyar Géza és Petrics Anna

Klapka József Szakközépiskolából:

Porzó Katalin, Molnárné Kovács Edit, Gergelyné Ádám Ildikó, Kolozsváriné dr. Pásztor Anikó, Bárcziné Kulcsár Júlia, Boldizsár János és Németh Zoltán.