A magyarok sokkal nyitottabbakká váltak
Mi, magyarok az örök pesszimizmusunkkal megtűzdelt büszkeségünkkel a világ legkiválóbb, ugyanakkor legboldogtalanabb népének látjuk magunkat. Érdekes dolog, amikor valaki külföldiként tükröt tart felénk és elmeséli, amit látnunk kellene. A múlt héten egy baráti látogatás alkalmával tett találkozón az Észak-Kentucky Egyetem rektorhelyettese Sue Ott Rowlands professzor, színész, rendező és nemzetközi művészi munkatárs tartotta azt a bizonyos tükröt, amibe szerkesztőségünkben volt szerencsénk belepillantani. A professzor asszony hivatásából adódóan elsősorban a színházművészeten keresztül világított rá magyarságunkból fakadó természetünkre.
Úgy tudom, már nem első alkalommal látogat el hozzánk. Ezúttal mi szél hozta városunkba?
Már kilencedszer járok Magyarországon. 2004-ben jöttem első alkalommal Jászberénybe, egy szegedi professzor kolléga meghívásának eleget téve, aki felhívta a figyelmemet egy érdekes színházi előadásra, amelyben Várszegi Tibor szerepelt. Akkor szakmai programom része volt, most magánlátogatásra érkeztem kedves barátomhoz, Várszegi Tiborhoz. Imádom Jászberényt, az itt lakó kedves, vendégszerető embereket, ennek a gyönyörű kisvárosnak a hangulatát, na meg a fantasztikusan finom ételeket.
Értesüléseim szerint a szakmai program sem ért véget akkoriban a színdarab megtekintésével.
Az előadás nagy hatással volt rám. Úgy éreztem ezekben az emberekben tehetség lakozik s ezt érdemes kihasználni, úgyhogy kezdeményeztünk egy együttműködési szerződést a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kara és akkori munkahelyem, a Toledo Egyetem Színház és Film Tanszéke között. Bár a szerződés megköttetett, de a valódi kapcsolatok kiépítésére végül nem került sor. A barátság Tiborral mindenesetre megmaradt, és mi szakmailag is együtt tudtunk működni az elmúlt években.
Elképzelhető, hogy a jelenlegi munkahelye, a Kentucky Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem között kialakuljon valamilyen kapcsolat?
Az álmaim között szerepel az, hogy létrehozzunk egy együttműködési kapcsolatot és Tibor mindig partner az ötletelésben. A jelenlegi munkahelyem igen motivált és érdekelt a hasonló projektek irányában, nyitottan fogadja a nemzetközi kapcsolatépítési szándékainkat. Fontosnak találják és érdeklődnek az iránt, hogy Egerbe, illetve Jászberénybe érkezzenek diákok és akár fakultáció keretében tudjanak előadásokat tartani, ezzel szélesítve látókörüket, világlátásukat, valamint nemzetközi kapcsolatokat építsenek. Ugyancsak a tervek között szerepel, hogy bármilyen szakon tanuló diákokat, művészeket fogadjanak vendégként Amerikába egy-egy fakultációra. Az EKE valamennyi campusára vonatkozik az együttműködési tervezet, illetve felveszik a kapcsolatot Szeged és Debrecen felsőoktatási intézményeivel is.
Miért lehet hasznos színházművészeti ismereteket szerezni?
A színház felébreszti a kreativitást a diákokban. Tágabb értelemben fogalmazva, az országnak szüksége van kreatív és innovatív emberekre. A színművészet varázslatán keresztül tágul a képzelet, és ez által az álmok könnyebben igazzá válhatnak. Az ötletek realizálásával képesek lesznek jobbá tenni a jövőt, akár az ország egészére vonatkozóan. A művészetek lehetővé teszik, hogy a tanulók kiterjesszék ezt a fajta képességet, bármilyen szaktantárgyat is tanuljanak. Megtanulnak fókuszálni, aprólékosan koncentrálni, be tudják engedni a környezetet, érzékenyebbé válnak a külvilág rezonanciáira, és így képesek lesznek a megfelelő választ adni. A művészetet tanulók bátrabbak, eltökéltebbek lesznek, képessé válnak arra, hogy a világot a jó értelemben vett humorral szemléljék.
Említette, hogy ezúttal kilencedik alkalommal látogat hazánkba. Hogy látja, változott valamit a társadalom szemlélete az eltelt esztendők alatt?
Határozottan igen! Meglátásom szerint a magyarok sokkal nyitottabbakká váltak, közösségszeretőbbek és békésebb lelkivilágúak lettek. Talán az életszínvonal javulásából adódik a változás. Érzékelhető a gazdasági fellendülés, ami meglátszik az emberek jókedvén és az őket körülvevő környezeten is. Amikor 1999-ben először jártam Budapesten minden csupa graffiti volt, az utcák szemetesek, a házak elhanyagoltak voltak. Most minden sokkal tisztább, az épületek szebbek, az emberek vidámabbak.
És mi a meglátása a művészetek terén? Vajon ott is nyitottabbakká váltunk?
Mindenképp. Tegnap este részt vettem egy színi előadáson a Főnixben. Megdöbbentő volt, amit ott tapasztaltam. Nálunk, Amerikában nem valószínű, hogy telt házas lenne egy ilyen mély gondolatokat ébresztő előadás. A nézők és a színészek egymás iránt tanúsított figyelme pedig elképesztő volt. A közönség mindvégig képes volt olyannyira koncentráltan figyelni, mintha egy szentélyben lenne. Amerikában inkább a könnyed, humoros, zenés darabokat preferálják, a szórakoztatást helyezik előtérbe. Sokkal inkább szétszórt a figyelmük, nehezen fogadják be a lelkileg mélyebbre hatoló darabokat.
Önnek is vannak előadásai, amelyekből hármat Jászberényben is bemutatott. Láttam, hogy az ön által rendezett darabok gyakran visszanyúlnak a gyökerekhez. Fontos a származás, az ősök tisztelete?
Igen, nagyon fontos. Ahhoz, hogy elérjük a valódi embert, megérinthessük a lelkét, ismerni kell a múltat. A világ minden táján lehet beszélni az emberiség közös gyökeréről, amely részben a művészetekből táplálkozik. Mindezt megtapasztaltam Magyarországon, Indiában, Burmán, Sri-Lankán és természetesen Amerikában is. A legfontosabb emberi tulajdonságok, mint a szeretet, a biztonság, az emberiesség világszerte értékeket jelentenek. Ráadásul akkor is érthető a kommunikáció, ha nem beszéljük az adott nyelvet. Az előző este a Főnixben átélt élmény is jó példa erre, hiszen én magam nem beszélek magyarul, de tökéletesen átéreztem az Ibsen darab lényegét, mindazt, amit a színészek közvetítettek.
Mint említette, sok országban megfordult. Az elmondottakon túl érezhető valami különbség a befogadó közönség reakciói között? Másképp reagálnak a színdarabokra a különböző nemzetek?
Nincs túl nagy különbség emberek és emberek között. Néhány dologra érzékenyebben rezonálnak az egyik helyen, mint a másikon. Indiában például a nők elleni diszkrimináció domborodik ki, Új-Zélandon az identitásukkal foglalkoznak többet.
És a magyarok mire a legérzékenyebbek?
A szeretetre.
a BerényCafé újságírója.
