Díszmadár kiállítás

Október hosszú hétvégéjén az Ifjú Díszmadártenyésztők- Természetvédők Regionális Egyesülete (IDRE) a Karcagi Díszmadártenyésztő Egyesülettel karöltve rendezte meg ezévi kiállítását immár második alkalommal a Jászberényi Állat- és Növénykert oktatóházában.

Az idei Jász Kupára közel 100 kanárit, 80 díszpintyet, 26 gerlét és 25 papagájt, azaz csaknem 230 egzotikus madarat neveztek. A kiállítás egyben verseny is volt, melyen a Szerbiából érkezett három bíró a küllemet pontozta. A madarak csak egymással versenyezhetnek, a díszpintyet nem hasonlítják össze például a papagájjal, és maximálisan száz pontot kaphatnak. Értelemszerűen az a madár lesz a győztes, amelyik az adott kategóriában a legtöbb pontot kapja. A szigorú zsűri tagjai maguk is régóta tenyésztők, így jól ismerik az adott fajtákat.

A háromnapos rendezvény záró aktusa a Siroki-díj átadása volt, amit Küzmös Csaba, az IDRE elnöke adott át egy fővárosi tenyésztőnek több évtizedes kiemelkedő tenyésztési és kiállítási eredményeiért.

Sajnos az ünnepnap esős időjárása valószínűleg sok érdeklődőt otthon tartott, de így is ezer fölött volt az eseményt megtekintők száma. Legközelebb jövő ősszel Karcagon a Hortobágy Kupán mérhetik össze erejüket a lelkes madárbarátok.

Pesti József

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Latest posts by Pesti József (see all)

Pesti József

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?