Bajnoktól kapott ki a JHC

Az OB III. bajnokság a tavalyi bajnok, a Kanadai Magyar Hokiklub (KMH) otthonában folytatódott a Jászberény HC felnőtt csapata számára vasárnap este Budapesten. Hokisaink ezúttal majdnem a legjobb felállásban kezdték a mérkőzést, ám a szerencse ismét nem állt mellénk.

Ezúttal a zsűri a mérkőzés második harmadában eszmélt rá, hogy Nagy Zoltán orvosi igazolása nincs rendben, annak ellenére, hogy több korábbi mérkőzésen is pályára lépett szabályosan. Így – példátlan módon – a meccs közben kellett elhagynia a pályát. Az összecsapás első harmada egyenlő erők küzdelmét hozta, a JHC-nak sikerült meglepnie az ellenfelet és csak a Jászberényből elszármazott Szőke Attila kapus mentette meg a KMH-t attól, hogy hátrányba kerüljön. A budapesti csapatnak csak gyors ellenakciókra futotta. Sajnos az egyik ilyen végén be is találtak, egygólos előnyre téve szert.

A Jászberény HC-nak sikerült a lendületet a második harmadra is átvinni, így továbbra is pariban volt magasabban jegyzett ellenfelével. A kifejezetten nagy iram a 25 – 26 – 27 percben eredményezett gólokat, amiből kettőt a KMH, egyet Ambrus András révén a Jászberény ért el. Ezzel 3-1 állt az eredményjelzőn. Ebben a játékrészben történt, hogy a bírók egyszerre ítéltek akasztást a KMH védőjénél és színészkedést a Jászberény csatára, Szajka részéről, ami kettő teljességgel kizárja egymást. A harmadik harmad elején tovább éledtek reményeink. Sorozatos támadásokkal tornáztatták meg csatáraink az osztályon felül teljesítő Szőkét az ellenfél kapujában. A kemény munkának meglett az eredménye, hiszen a 48. percben Ambrus csökkentette a hátrányt. Ezután azonban, – ebben a szezonban sokadszor – következett a rövidzárlat, ami ezúttal négy KMH találatot jelentett, így már nem volt kérdéses a mérkőzés végkimenetele.
KMH – Jászberény HC 7-2

A Jászberény HC soron következő mérkőzését, hazai pályán a Dunaújvárosi Acélbikák ellen vívja.

Szerző:
Szerdahelyi Gábor

Latest posts by Olvasónk (see all)

Vélemény, hozzászólás?