Vereséggel kezdték az évet a kosarasok

A 2016/17. évi kosárlabda szezon ez évi folytatásában a jászberényi csapat Zalaegerszeg együttesét fogadta január 7-én. A találkozó esélyesének – az eddig eltelt időszakot figyelembe véve –, mindenképpen a sokkal jobb mutatókkal rendelkező vendégcsapat számított.

Mindezek ellenére a berényi gárda kezdett nagyon jól. Főleg Cseh György volt elemében, hiszen minden dobásfajtából jegyezhettek pontokat a neve mellé. Természetesen a társak is segítségére voltak (még ekkor) és tízpontos (22-12) előnyük az első etap végén teljesen reális volt. A rövid pihenő után aztán a vendégek gyorsan megtalálták az utat a hazai gyűrűhöz és egyből csak kettő lett közte. 2,5 perc kellett, amíg a mieink összeszedték magukat, de a negyed közepén így is utolértek őket 25-25-nél a zalaiak. Innentől kezdődően fej-fej mellett haladt a két gárda és az első félidő végére is csak azért vezetett a ZTE kettő egységgel, (37-39) mert Arrington triplakísérlete épphogy lefordult a gyűrűről.

A nagyszünet után az első etap jó játékát remélte a hazai publikum, de nagy bánatukra Bencze Tamás legényei léptek meg, egyelőre hét ponttal. Ez szép lassan aztán szaporodott is, mert sajnos a berényi alakulat nem tudott felpörögni, valahogy nem érezték a távolságot, a büntetőknek is csak a felét dobták be általában. A negyed végére aztán Sztamenkovics belejött és találatainak köszönhetően, „csak” kilenc (58-67) találattal vezettek a vendégek. A záró negyed ott folytatódott ahol az előző abbamaradt. A mienk továbbra sem találták az ellenszert a litván vendégjátékos Drungilassal szemben és szép lassan 15 pontosra (63-78) emelkedett a vendégek előnye. Igaz, ugyan hogy a mieink találatai egyre inkább pontosabbak lettek, egy-egy tripla is behullott, de mindez csak arra volt elég, hogy döntetlenre hozzák az utolsó etapot és tízen belül maradjanak a végeredményt illetően.

JP Auto-Jászberényi KSE – Zalakerámia ZTE KK 84-93
JKSE: Protics 18/12, Arrington 19/15, Williams 8, Cseh 11/6, Sztamenkovics 20/3. Csere: Brbaklics -, Bazsó -, Bojics 8, Czirbus -.
Ha a szurkolótáborok – egyébként sportszerű – hangbéli „összecsapását” vesszük figyelembe a mérleg nyelve itt is a vendégek javára billent, pedig alig voltak 40-en. Persze ez nagyon is érthető, hiszen a berényi játékosok az első etapot leszámítva nem játszottak jól, és ez rányomta a bélyegét a hatodik játékos hangulatára is. A következő helyszín Szombathely lesz, majd a sereghajtó és edzőt váltó MAFC lesz a vendég. Ellenük már illene bejegyezni a 2. hazai győzelmet január 21-én.

Ács Tibor

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?