Három rohadék rock csempész

2016-09-212016-09-21 Demeter Gábor 0 Comments

Egy Tankcsapda koncert mára már tényleg társadalmi esemény. Aminek meg is volt az eredménye, már napokkal a koncert előtt lehetetlenség volt rá jegyet szerezni. Nyolc óra előtt nem sokkal már hatalmas tömeg volt a „Szabadtéri” bejáratánál.

A közönség, – ahogy ez mostanában ’Csapda koncerten lenni szokott – eléggé vegyes: megszeppent kisfiúk, sikoltozó kislányoktól kezdve, a kilenc órakor már a kerítésnél hányó kemény rocker-srácon át, a már valószínűleg a ’90-es évek elejétől fanatikus rajongók csapatáig, és már-már nagyszülő korba lépő férfiak és hölgyek, mindenki ott tolongott. Az elő zenekar a Magor volt – soraiban jászberényi tagokkal – talán éppen ezért, a színpad előtt lelkes tömeg élvezte a bemelegítő zenélést.

Valamivel kilenc óra után kialudtak a fények, és a hangszórókból felcsendült az intro, ami alatt a szokásosnak mondható fényjátékban gyönyörködhettünk, majd berobbant a zene.

A nézőtér teljesen megtelt, a hangzás pedig nagyon jó volt. A koncertprogram szinte a teljes Tankcsapda életművet felölelte, szerepeltek régi klasszikusok, ritkán játszott darabok és turnéhoz híven új számok is. Mint ahogy a zenekarnak, úgy a közönségnek is a zene a minden, senki sem akart menekülni a füst és lábdob elől. A színpad előtt, az első sorokban már igazi hullámzós, vad, ugrálós rock n’ roller, és punk head bang ment végig, és ahogyan az várható volt, beindult az pogo – persze ez így is van jól.

Annak ellenére, hogy csak hárman vannak a színpadon, mégsem tűnt úgy, hogy elvesznének azon. Szemmel láthatóan mindegyikük élvezettel nyomta. Tomi nagyon precízen, és látványosan dobolt, figyelt zenésztársaira, valamint folyamatosan kapcsolatban maradt a közönséggel is. Lukács a szokott formáját hozta, haját vitte a szélgép, némi „konf” a számok között, de kimondottan ötletesen improvizatív módon vezette fel a dalokat. Ennek hatására a közönség már szinte éljenezve ordította az aktuális dal címét, mielőtt az ténylegesen elhangzott volna. Sidi hibátlanul hozta a gatyaszaggató riffeket és szólókat, sőt néha még vokálozott is. Lukács Laci hibátlan basszusgitározásával jól kiszolgálta saját énektémáit, és ezzel szilárdan erősítette a ritmus szekciót. Tomival együtt igen feszes alapokat biztosítottak Sidlovics gitárszólói alá, az biztos.

A zenekar rendszeresen beindult egy-egy döngölős riffre, head bangelésük természetesen átragadt a közönségre is, ami külön jó pont volt az élvezeti faktor miatt. A közönség teljesen rendben volt, tapsolt, énekelt, kiabált, mikor mi kellett.

Igazi örömünnep volt ez a péntek, nem csak a Tankcsapda rajongóinak, de minden rockzenére fogékony ember számára is. Láthatóan mindenki jól érezte magát, a közönség pedig úgy érkezett, hogy tudták, mit fognak kapni, és úgy távoztak, hogy azt maradéktalanul meg is kapták!