Homoki elszármazottak találkozója

Augusztus 7-én immár kilencedik alkalommal gyűltek össze Homokon az onnan elszármazottak, hogy találkozzanak egymással és együtt töltsék ezt a kellemes nyári napot.

A résztvevők reggel nyolc órától folyamatosan érkeztek, és a programot közös nyársalással kezdték. A délelőtt vidáman telt, beszélgettek, fényképeket készítettek egymásról és finom sütemények, innivalók kerültek ki a kosarakból. A szervező minden évben valamilyen meglepetést is szervez az odalátogatók számára, ami most Buck Viktor és szürkemarhája produkciója volt. Viktor és a „boci” fergeteges mutatványokkal kápráztatta el a közönséget. A nézők közül hölgyek és urak is vállalkoztak a különféle mutatványok végrehajtására, melyek Viktor ügyességét és remek humorát is tükrözték. Fekete gitártokból különböző ostorokat, kellékeket húzott elő a mester és nagy ügyességgel forgatta, pattogtatta azokat, miközben tanítványa, a boci kezes bárányként hajtotta végre a feladatokat. A fantasztikus bemutató végén mindenki tapsolt és örült, hogy megnézhette ezt a nem mindennapi műsorszámot.

Eközben a bográcsban már főtt a finom pörkölt, melyet most is, mint minden évben, Pozsonyi László készített. A szorgos kezű asszonyok krumplit hámoztak és megterítettek az ebédhez. Az ebéd előtt azonban még osztályfőnöki órát is tartottak az egykori iskolatársak, beszámoltak az elmúlt évek eseményeiről és családjukról. Ebéd után az emlékezők egy csoportja a Homoki temetőbe látogatott ki, míg az új résztvevők felülhettek Gedei Miklós lovas fogatára és bejárták, megnézték az egykori tanyavilágot, a még megmaradt néhány öreg tanyát és épületet.

A nap végén hagyományukhoz híven, vidám nótázással, harmonika és hegedűszóval zárták az elszármazottak a találkozójukat. Megbeszélték, hogy jövőre a tizedik találkozót is megtartják.

Latest posts by Olvasónk (see all)

Vélemény, hozzászólás?