Megújult a gazdák székháza

Augusztus 19-én a Gazdakör épületén hivatalosan is befejezték a felújításokat, melyet ünnepélyes szalagvágás kíséretével avattak fel. Látványra és benyomásra a mostani fejlesztés volt a legjelentősebb a polgármester szerint.

„Nemcsak a közelgő 20-a miatt ünnepi hangulatú ez a délelőtt.”– kezdte beszédét Szabó Tamás polgármester a Jászberényi Gazdák és Polgárok Köre székházának átadó ünnepségén. A Gazdakör 1993 óta meghatározó szerepet tölt be a város gazdasági-, és civil életében, valamint több mint száz taggal szinte a legnagyobb szervezet a városban, így Szabó Tamás fontosnak tartja, hogy igényes és színvonalas környezetben dolgozzanak a szakma képviselői. Beszédében megköszönte a szervezet eddigi munkáját és bizakodóan tekint a jövőbeni tervek felé.

A polgármestert követően Tamás Zoltán, a Jászberényi Gazdák és Polgárok Körének elnöke, a 4-es körzet képviselője bővebben beszámolt az újításokról. A Gazdakör más civilszervezeteknek is helyt ad az épületben, ezért elengedhetetlen volt bizonyos fejlesztéseket meglépni. Az épület kezdetben nagyon rossz állapotban volt. A beázás megszüntetése után a csatornát és az ereszeket kellett kicserélni a melléképületen. „Már több esőzés bebizonyította, hogy a csapadék jó helyre folyik.” – hangzott el a képviselő beszédében, mellyel arra utalt, hogy a csatornarendszer jól működik. A csatornázást követte e fűtéskorszerűsítése és a nyílászárók, ablakok, ajtók cseréje. Tavaly pedig a mellékhelyiségek kerültek sorra a felújításokat illetően. Az udvar utoljára maradt, melyet Szatmári Antalné alpolgármester asszony régóta szívügyének érzett, azonban az anyagi okok miatt, ez csak most valósulhatott meg.

A bruttó 4,7 milliós beruházással valóban sokat szépült az épület és a környezete, de mivel régi létesítmény, olykor az építkezés mellett lebontással is járt, például a mellékhelyiségnél 40-50 centiméter betont kellett elhordani. Ez még inkább megnehezítette a szakemberek munkáját, azonban mostanra új popmájával ragyog az ingatlan, kívül-belül. A tagság magáénak érzi az épületet és Tamás Zoltán beszédében azt is kifejtette, hogy reméli, ez sokáig így is fog maradni.

Az ünnepség után, mint jó házigazdáknál, nem maradhatott el a finom barackpálinka fogyasztása sem, néhány pogácsa kíséretével.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?