Egy világverseny élményei

Véghelyi Árpádot ízig-vérig sportembernek ismertem meg. Ő igazi Iron Man, vasember, aki a klasszikus triatlon távot már tíz, a dupla, vagyis az ultra triatlon távot pedig két alkalommal teljesítette. Szinte az év elejétől arra készült, hogy júniusban a Velencei tó környékén rendezett Dupla Ironman Világbajnokságon rajthoz álljon. Rajthoz is állt és kérésemre, papírra vetette „élményeit”.

-„Mindennek, ami megadatott nekem az életben, egyik beteljesedése volt a velencei Dupla Ironman Világbajnokság (7,6 km úszás, 360 km kerékpár, 84,4 km futás).  Habár nem sikerült végig teljesítenem a távot, mégis olyan tapasztalatokat gyűjtöttem, amit a további sporttevékenységem során kamatoztatni tudok.

14 ország 39 versenyzője, közöttük 7 nő, – ebből kettő magyar – mérettette meg magát, köztük Bahrein, Dél-Afrika, Svájc, Belgium, Németország és Anglia legjobbjai. A versenyzők közül több fantasztikus egyéniséggel volt szerencsém megismerkedni. A dél-afrikai sportoló csak erre az eseményre utazott 14000 km-t és öt nap után repült is vissza hazájába. Az észt fiúnak a sima ironman versenyeredménye kilenc óra volt. Bahreinből egy hölgy nevezett. Ő és hat segítője sem utaztak keveset, számára ez az első ilyen mértékű verseny volt. A rendezők is kitettek magukért, a világversenyt világszínvonalon rendezték. A versenyközpontban mindent elrendeztek nekünk, a szállást, a kerékpárok őrzését, az ételt, az italt, zenei műsort állítottak össze a megnyitóra. Továbbá mindig azt figyelték, miben tudnának segíteni nekünk. 

A versenyről. Első számként, 7600 métert úsztunk a Velencei tóban, 23 fokos vízben, neoprén ruhában, enyhe szél mellett, ami kicsit hullámossá tette a tavat. Mivel köröket úsztunk – bóják körül -, így időnként lehetett és kellett is frissíteni. Aki úszott már egy óránál tovább, az tudja, milyen éhes tud lenni az ember. Csak a karomat használtam, mert tudtam, hogy a lábaimra később lesz majd nagy szükség.

Három és fél óra „lubickolás” után gyors öltözés és jött a kerékpározás. Ekkor már a nap delelőre járt, 35 Co volt a levegő hőmérséklete, és sehol egy felhő! Menet közben folyamatosan vízzel locsolva hűtöttem az izmaimat. A kerékpár pálya is világszínvonalú volt, rendőri és polgárőri motoros kísérettel, forgalomterelők tucatjával a mi biztonságunkat védték. A külföldi versenyzők mindent alárendeltek az aerodinamikának, tele-kerékkel, cseppsisakban, karbon kerékpárral vágtak neki a távnak, de itt mégsem ez döntött most.

A hegyen-völgyön vezető utakon a teljes táv alatt 2600 méter volt a szintemelkedés. Este 20 órakor, amikorra már megtettünk több mint 150 km-t, még mindig 30 fok feletti volt a hőmérséklet. Mindenkin látszott már, hogy a melegtől „megrogyott”, nem úgy teker, ahogy kezdetben. A kísérők szorgalmasan adták fel az ételt a bringásoknak, de így is egyre több volt a kiállás.
Tekerés közben láttam, hogy az egyik versenyző megállt egy zöldségesnél, leheveredett és dinnyét evett. Régi kerékpárversenyek hangulatát idézte fel, jót derültem rajta, de nem sokáig, mert a „fal” kezdett nekem is jönni. Már semmi édeset nem kívántam enni, a sós étel pedig nehéznek tűnt. Beesteledett, lámpát kapcsolt mindenki. Egyre többen adták fel a versenyt. A Spanyol, az Angol, a bahreini hölgy, sőt a 2010-es női győztes, Malatyinszky Zsófi is.  A harminc ellenére az erdős részen vezető úton lehűlt a levegő, szinte fáztam. Fel kellett öltözni, a nappal átizzadt ruhám „rám fagyott”, lent a völgyben már szinte a lehelet is látszódott. Aztán már csak a szívem vitt tovább, nem kívántam a sötétben kerékpározni. Közben persze tájékozódni kellett folyamatosan, ami fárasztott. Éjfél körül járt. A lábamban 252 km kerékpározás, nem bírok sem enni, sem inni.

„Csak egészségesen befejezni” villant át az agyamon, az elején kitűzött cél. Még van 107 km tekerés, meg 84 km futás. Na, ekkor tudtam, ha folytatom, az egészségemet kockáztatom. Megálltam és bár a 22. helyről álltam ki, tudtam, hogy időm is van még, de regenerálódásomhoz kevés, így leadtam a rajtszámom. Jól döntöttem! Nincs az a helyzet, pénz, dicsőség, ami többet érne annál, amit úgy hívnak egészségesen élni, egészségesnek lenni. Óriási könnyebbségi érzés volt, a mai napig boldogan gondolok rá, most ennyi tellett tőlem, ennyi voltam… Legközelebb még jobban felkészülök. A Nemzetközi Ultratriatlon Szövetség ezt is díjazta és két pontot adott. Ezzel ismét felkerültem az idei Világranglistára.” – fejezte be beszámolóját Véghelyi Árpád.
Árpádnak tehát nem ment el a kedve a triatlontól, nem kudarcként élte meg a verseny feladását, sőt örült, hogy ott lehetett a világ legjobbjai között. Mint írta: „legközelebb még jobban felkészülök!” Számomra az igazi sportember itt kezdődik.