Éjjel-nappal múzeum – muzsika és képzőművészet

Tízedik esztendeje annak, hogy városunk csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos programhoz, melynek keretében az intézmények sötétedés után színes kulturális műsorokra invitálják az érdeklődőket. A tavalyi sikeren felbuzdulva Jászberény három múzeuma idén is összehangolta programjait és délelőttől késő éjszakáig szélesre tárt kapukkal várta a látogatókat.

Délelőtt a Szikra Galéria verőfényben fürdő kertjében a Palotássy János Zeneiskola növendékeinek jóvoltából fúvós térzene nyitotta a programsorozatot vidámságával megalapozva a nap további hangulatát. Az indulót, operett és könnyűzenei slágert, polkát és komolyzenei műveket prezentáló zenekart Berndhardt András vezényelte, kinek nyugdíjba vonulása előtt ez alkalom jelentette az utolsó nyilvános fellépését.

A vendégeket a házigazda, Szikra István köszöntötte, aki ezzel együtt megnyitotta a jeles napot, mely az elmúlt évhez hasonlóan hangulatában a boldog békeidőket igyekezett megidézni. Az első világháborút megelőző időszakra a mai kor embere nosztalgiával tekint vissza, talán nem véletlenül. A XIX. és XX. század fordulóján pezsgő kulturális élet zajlott hazánkban, az akkor még Közép-Európa jelentős államaként számon tartott Magyarországon. Festőink művei világkiállításokon szerepeltek sikerrel, zeneszerzőink ekkor fedezték fel újra népzenei kultúránk kimeríthetetlen kincsestárát, világhódító útjára indult az operett, az éttermekben pedig kulináris élvezetekben tobzódhatott a jómódú polgárság. Mindezt a távoli időkbe vesző idilli képet varázsolta elénk Berény három múzeuma szombaton, melyeknek intézményvezetői – Szikra István, Farkas Edit és Hortiné dr. Bathó Edit – a megnyitó alkalmával a közönség figyelmébe ajánlották programjukat.

A fülek kényeztetését követően a szemeknek kedvezett a további program. Szikra István azon ritka galériatulajdonosok táborába tartozik, akik nem csak értő érzékkel gyűjtik a műkincseket, de alkalomadtán tárlatot is képesek vezetni gyűjteményük bemutatására. Ezúttal az állandó kiállítás anyaga mellett az épp aktuális Palkó Tibor tárlaton vezette körbe az érdeklődőket.
Kiss Henriett zenetörténész műsora ismét a muzsika világába kalauzolt Kodály és Bartók műveiből prezentálva. A két zeneszerző életútjának ismertetése után népdalfeldolgozások következtek Henriettától, melyeket gyönyörű énekhangja mellett zongorajátékától kísérve volt szerencsénk meghallgatni.

A Szikra Galéria második alkalommal hirdette meg képzőművészeti pályázatát, melynek ünnepélyes eredményhirdetésére Szabó Tamás polgármester, zsűri elnök és Máté György zsűri tag jelenlétében került sor. A művészeti bírák további tagjai dr. Egri Mária és Palkó Tibor egyéb elfoglaltságuk okán nem tudtak megjelenni a díjátadón. A két nyertest Palkó Tibor levélben méltatta. A Jászság régen és most című pályázat Galéria Nagydíját ezúttal Varga József Zsolt nyerte el Háztáj című alkotásával. A különdíjat Koncz Gábor Kriszti című műve érdemelte ki. Külön dicséretben részesült Nagy Tamás kiemelkedő munkái elismeréseként. A tizenegy alkotó beérkezett huszonegy pályaművéből készült kiállítás a galéria kávézójában megtekinthető.
A Szikra Galéria gasztronómiai élvezetekkel zárta műsorát, mely alkalomból a kor ételeit idéző háromfogásos ebédet fogyaszthattak el a megjelent vendégek.

Újrafestett századforduló

Míg a Szikra Galériában zajlottak a programok, addig városunk másik kiállítóterében, a Hamza Múzeum és Jász Galériában négy vállalkozó kedvű művész azon munkálkodott, hogy századfordulós festményeket alkossanak újra. A napjainkban képzőművészeti körökben népszerű parafrázisból délután háromkor nyílt kiállítás, melyet a múzeum igazgatónője, Farkas Edit ajánlott az érdeklődők figyelmébe.

Az alkalom apropójából Szikra István kölcsönzött tucatnyi festményt a kor jeles alkotóinak munkából. Dietrich Adolf, Sashegyi Kálmán, Rudnay Gyula valamint Olgyai Ferenc egy-egy képét Farkas Edit, Fejős László, Koncz Gábor és Kerekné Mihalik Judit ültette át egyéni gondolati megvilágításba. Az eredeti műveket vászonra nyomtatták, kitakartak néhány részletet, majd ezeket az üresen maradt sávokat új képi tartalommal töltötték meg, melynek végeredményeképp egyedi kortárs alkotások születtek.

A századfordulón élt alkotók munkásságáról Farkas Edit mesélt a megjelenteknek. Méltatta Dietrich természet ihlette balatoni, illetve tengerparti tájképeit, Olgyai reális látáskörű Alföld ihlette tájképeit, Rudnay jellegzetes stílusú pusztai ábrázolásait, Sashegyi Kálmán impresszionista stílusú, borongós hangulatú festményeit.

Az említett művészek alkotásait a kisteremben tekinthették meg a látogatók az újragondolt művek társaságában. Farkas Edit Dietrich Adolf Tengerparti képét a foltvarrásból ismert tűzési motívumokkal díszítette. Koncz Gábor Rudnay Gyula Kazal tövében című munkájára oszlopot és mobiltelefont tartó közmunkásokat álmodott újra. Fejős László jelképeket, labirintust és felfelé fordított szögeket, befejezetlen emberalakot festett Sashegyi Kálmán Erdőrészletébe. Kerekné Mihalik Judit vibráló színekkel tette impulzívvá Olgyai Ferenc Dűlőút című képét. Judit rövid beszédben foglalta össze gondolatait az alkotáshoz kapcsolódóan, melynek rezüméje szerint a korunk rohanó világában élő embernek is elegendő időt kell hagynia magának a gondolkodásra, a szemlélődésre.

Iccaka a Jász Múzeumban

Mielőtt bárki felkapná a fejét, nem, nem nyomdahiba az iccaka szó a címben, hanem szombaton valóban iccaka takarta be Biríny városának múzeumát, hiszen a korban, melyet ezen a napon megidéztünk mindenki így értette és mondta a szót ezen a tájékon.

Gyönyörködhettünk bőven az ízes jász, sőt a palóc beszédben is a program folyamán, mert az est fő műsorszáma az Élet a Morgóban című előadás, majd az azt követő népzenei koncert gazdagon szolgáltatta népies szófordulataink, i hangos tájszólásunk tárházát. Azért a megelőző műsorokról is érdemes említést tennünk, hiszen ismét színvonalas és változatos programmal lepték meg a látogatókat a múzeum munkatársai.
Városunk három múzeumának vezetője üdvözölte a szép számmal megjelent vendégeket a Városháza és a Jász Múzeum udvarán felállított színpadon. Mindhárom igazgató ismertette a nap eseményeit, köszöntötte az új vendégeket, akiknek jelentős részét a megnyitó idejében a gyermekek jelentették. Nem véletlenül, mert a jászberényi óvónők Kelepelő bábcsoportjának műsora és a Hadart Színház mesejátéka elsősorban nekik szólt. A Kelepelő bábcsoport ezúttal a Grimm testvérek Brémai muzsikusok című meséjét adta elő dallal, zenével és ötletes bábokkal prezentálva az ismert történetet. A Hadart Színház Süsü a sárkány című mesejátéka szintén zenével, prózával és sok sok humorral fűszerezve idézte meg a boldog békeidők hangulatát, ahol természetesen a lélek nemessége győzedelmeskedik.

A Lehel-Melody TSE Táncosai a századforduló divatos táncaiból összeállított koreográfiákkal idézték meg a kor hangulatát. Az egyesület vezetőjének, Molnár Annának kommentárjai kísérték a bemutatókat, amelyek során az élénk Chalston, a tüzes tangó és az elegáns bécsi-keringő ütemére lejtett táncokban gyönyörködhettünk.
Az Operettszínház művészei Laki Péter és Pohly Boglárka Emlékszel e még címmel a legnépszerűbb slágerekből énekeltek az időközben érettebb korosztályra váltó közönségnek. Idén ünnepeljük Kálmán Imre világhírű operettjének, a Csárdáskirálynőnek századik születésnapját. A zeneszerző életéről, műveiről is hallhattunk érdekességeket és természetesen elhangoztak a legismertebb dalok is, mint az Éljen a szerelem, a Jaj cica, Táncolnék a boldogságtól, Emlékszel még, a Te rongyos élet. Lehár Ferenc sem kisebb alak az operett történelmében. A Mosoly országa című darab slágerei idézték meg szellemét. Jakobi Viktor Leányvására, Strauss Cigánybárója, Huszka Jenő dalai, Kálmán Imre Marica grófnő című operettjének betétdalai képezték a műsor részét, melyben tapssal és énekszóval a közönség is aktívan részt vett. A színészek pedig, ahogy egy operetthez illik sziporkáztak, táncoltak, tele tüdőből énekeltek, sőt még cigánykereket is vetettek.

Nagyszüleink az egykori Kossuth iskolát csak Morgó néven emlegették. A Berényieknek természetes volt, hogy az intézmény erre a névre hallgat, bár azt már kevesen tudják, hogy honnan is ered a keresztség valójában. Aki részt vett a Jászsági Hagyományőrző Egylet premierjén, annak már világos a név eredete. Az iskola a valaha mellette álló, valószínűleg a később technika-termeként funkcionáló Morgó Csárdáról kapta a ragadványnevét. A híres vendéglő egy napját jelenítették meg az egylet tagjai a tőlük megszokott fergetegesen humoros előadásban. A színpadon újra testet öltött a kocsmáros, aki jóféle nedűjének alapanyagát a sárkányszögi szőlőbirtokon termeszti és folyton perlekedő felesége, a kocsmárosné. Pajkos fiuk és kikapós két lányuk, meg azok udvarlói. Az egyiknek maga Fazekas Dávid, a híres, szép betyár csapja a szelet, a másiknak az őt üldöző Gerőcs pandúr ügyefogyott pribékje udvarol. Feltámadtak poraikból a műintézmény zenészei, a részeges citurással az élen. Itt lakik a dadogós lovászgyerek, akinek egy fiókkal kevesebb van betolva. Betévednek a kocsmába fínyszarui nagyurak és őket kifosztó cigányok. Jönnek a rokonok a faluból, vásározók Apátyiból, a vándordrótos felesígestül. Rendszeresen itt piheni ki magát a betyárbanda és e helyen keresik őket a csendőrök.

Megfordul mindenki a csárdában, aki képviselni tudja a századfordulós Jászság valamennyi társadalmi rétegét és mindezt a harmincnyolc színész dr. Bathó Edit rendezésében és remek szövegében nagyszerűen meg is jeleníti. A humoros, erre a környékre jellemző remek szófordulatokban, ízes birinyi tájszólásban előadott darab nem hagyott szemet szárazon. No, nem a bánattól, a nevetéstől hullott a könnyünk és csaptuk vörösre a tenyerünket. A szerző-rendező elmondta, hogy a darabot majd az előzőekhez hasonlóan utaztatni szeretnék. Többek között ezért is készítették összecsukhatóra a kármentő díszletét, mely egyéként a múzeum egy korábbi kiállításának darabja volt. Legközelebb a szeptemberi expón láthatja majd a hazai közönség a Morgó történetét.

Az éjszaka utolsó felvonása sem hagyta pihenni a rekeszizmokat. A Jártató Zenekar Mikor Gulyásbojtár voltam című műsorába vendégként meghívott Agócs Gergely népzenész a palóc humor világába vezette a hallgatóságot. Az utánozhatatlan előadó-képességgel megáldott népzenész persze nem csak anekdotázott, de flótáját is szorgalmasan fújta valamint énektudásáról is számot adott. Méghozzá nem is akárhogyan. A késői órára tekintettel már nem volt szükséges kitenni a tizennyolcas karikát, de a nézők között helyet foglaló érzékenyfülű asszonynépség igencsak elpirult egy-egy pajzán szöveg hallatán. A nótákhoz Pál Mihály vezetésével a Jártató húzta a hajdúsági, gömöri, jászsági, palóc, felvidéki talpalávalót, a Debreceni Népi Együttes táncosai valamint a hazai Bódi Tamás és Bagi Éva, pedig nem ült sokáig a lócán, eltáncolták az egykori pásztorok nótáit.