Arcpajzsok a szociális otthonnak

A Klapka iskola jóvoltából ezúttal a Szent Ferenc Szociális Otthonba érkezett arcpajzs adomány a fertőzés elleni védekezés megsegítésére.

Tamás Zoltán iskolaigazgató tíz darab 3D technológiával készült arcpajzsot adományozott Bozóki Jánosné intézményvezetőnek. Katalin asszony örömmel fogadta az adományokat, hiszen nagy szükség van rájuk a dolgozók és a gondozottak védelme érdekében. Az otthonban jelenleg 102 gondozott tartózkodik.

Tájékoztatott, hogy minden előírt járványügyi intézkedést megtettek, a héten náluk járt Népegészségügyi ellenőrző bizottság mindent rendben talált, sőt dicsérettel illette a kollégákat a maximális védekezés teljesítéséért.

Tamás Zoltán kérte, ha bármiben szükséget szenvednének forduljanak bizalommal hozzájuk. Az intézményvezető asszony elmondta, egyelőre minden szükséges felszerelésük meg van, de örömmel vesznek bármiféle támogatást.

Az igazgató úr kérdésünkre elmondta, hogy egy-egy arcpajzs bekerülési költsége körülbelül ötszáz forint. Egy darabot három óra alatt lehet előállítani. Csütörtökön a hatvani kórháznak vittek eszközöket, legközelebb a Szent Klára Idősek Otthonának adományozzák az arcmaszkokat. Hozzátette, már több város jelezte igényét, de egyelőre elsősorban a város és a szűkebb régió egészségügyi intézményeit kívánják ellátni védőeszközzel.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?