Ha közbeszól az időjárás

Szombaton megismerhettük a jellegzetes vechtai időjárást. Az eddigi napos időszakra a helyiek is azt mondták Nagy István korábbi tűzoltóparancsnoknak, hogy látogatásukkor magukkal hozzák a napsütést, a ragyogó időt, amit aztán el is visznek magukkal. Kalla Pál viszont úgy emlékszik, hogy húsz éve mindig sikerült megáznia.

Pali bátyánk esetében ez most sem volt másképpen. Még a múzeum előtti léggömb eregetést kibírta az idő, de a hordókészítésre megérkezett a fenyegető felhő és a zuhi. A kitartóbb érdeklődők csodálták, míg bírták a hordókészítést, de aztán elmenekültek. A mester maradt, mert ha elkezdte, be is kellett fejeznie a munkát.

Jó néhányan a favárban rekedtünk, lelkesen hallgattuk a majd ezer éves vártörténetet, a kővárról, és a valószínűsíthetően fából készült elődjéről. Óvatosan megforgattuk a kardot, emelgettük a pajzsot, mustráltuk a praktikus és minimalista berendezési tárgyakat, a kis méretű ágyat, amiben inkább ülő helyzetben aludtak, egymásnak támasztva a hátukat.

A táplálkozásnak köszönhetően az urak 10-15 centiméterrel is magasabbra nőttek a 150-160 centis parasztoknál, jobb erőben is voltak és gyakorlottak is, így ellenük esélye sem lehetett a fegyverfogástól egyébként is eltiltott alattvalóiknak.

Este az íjászklubban, sramli-zene mellett erről is folyt a beszéd.