Retró évek, retró diákok

2023-11-02 Munkatársunk 0 Comments

Egy múzeumban minden retró, de lehet az egy 40 éves érettségi találkozón is. No meg, az az évfolyam is, amelyik 1979-ben kezdte meg középiskolai tanulmányait a Lehel Vezér Gimnáziumban, 1983-ban érettségizett.

Abban az évben, amikor Magyarországon kiállítást rendeztek a hiánycikkekből hazai és KGST-országokban működő gyártók és kereskedelmi vállalatok számára, amikor az infláció miatt kiadták az ezerforintos bankjegyet, a „zöld Bartókot”, amikor közös hadgyakorlatot tartott a magyar, a szovjet és a csehszlovák hadsereg, amikor öttalálatos szelvényével egy nyugdíjas házaspár egymillió 858 ezer forintot nyert a lottón, amikor Gobbi Hilda gyűjtést kezdeményezett az új Nemzeti Színház megépítésére, amikor már egy gyerek után is járt családi pótlék, amikor a sikeres és népszerű Hungária együttes feloszlott, amikor slendrián bűnözők a slendriánul őrzött és tatarozott Szépművészeti Múzeum állványzatán felmászva, hét festmény loptak el a múzeumból, melyeknek értékét csaknem másfél milliárd forintra becsülték, amikor Budapesten, a városligeti szánkódombon, 120 ezer néző előtt bemutatták Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját, az István, a királyt, amikor bejegyezték a Magyar Naturisták Egyesületét, amikor Siófoki Állami Gazdaság konzervüzemében két új üdítőital, a rostos körte- és a rostos szilvaital gyártását kezdték meg, amikor a mozikban nagyot ment Bacsó Péter filmje, a Te rongyos élet, amikor Magyarország első alternatív rocklemezén (Kalandra fel!) az A. E. Bizottság azt énekelhette, hogy „nem kell a púder, nem kell a vaker, nem kell a funky, nem kell a punk, csak egy: az undorgrund”.

Lett volna tehát mire figyelnünk 1983-ban, de abban az évben számunkra az érettségi volt a legfontosabb, vagy a fene tudja. Mindannyian leérettségiztünk, utána pedig több-kevesebb sikerrel felvételiztünk valamelyik felsőoktatási intézménybe, vagy nem felvételiztünk, szakmát tanultunk, munkába álltunk, vagy egészen más irányba, például nyugatnak indultunk. Nehezen hittük el, hogy az élet csupa búcsúzásból és találkozásból áll, pedig ez bejött. Néha búcsúzni, néha találkozni jó.

Tíz éve a 30 éves érettségi találkozó egyben évfolyam-találkozó is volt, s mivel jól sikerült, tíz év elteltével megismételtük. Október 14-én, szombaton délután épp olyan szép, őszi idő volt körülöttünk, mint 2013-ban. Az idő jön-megy, meg nem áll, de ha szerencsénk van, a mi oldalunkra áll, és vár, várja, hogy szeresd. A 40 éves érettségi és évfolyam-találkozóra már kevesebben jöttek el. Akik távolmaradtak, biztosan tudják valamivel indokolni a hiányzásukat. Végtelenül szomorú, hogy egyre többen vannak közülünk, akiknek már semmit sem kell igazolniuk, mert messze járnak élettől, haláltól.

A négy egykori osztály egykori diákjai és osztályfőnökeik, pótosztályfőnökeik (Nagy András, Szántai Katalin, Andrási Margit és Szemánné Barkóczi Judit) az iskola keveset változott udvarán gyülekeztek, fotók készültek, azután, ha ez megoldható volt, a hajdani osztálytermükbe vonultak vissza. Ott pedig a hol párhuzamos, hol széttartó emlékek és élettörténetek találkoztak, és az elbeszélések nem értek véget, csak abbamaradtak. A közös vacsora sem zárt le semmit. Nyitva állunk bármire még, és utolérünk mindent, amit még lehet. Meglehet még, ami elveszett.

Kun Tibor

LVG-s diák 1979-től 1983-ig