Elhúzódó pontnélküliség

A labdarúgó NB III Keleti csoportjában a 26. forduló mérkőzéseit játszották a csapatok március 19-én, vasárnap. A Jászberényi FC a tabella második helyén álló putnokiakat fogadta. 

A Jászberényi FC harmadosztályú futballcsapata legutóbb a 17. fordulóban szerzett pontot, 1 – 1-et játszott a masszívan utolsó Békéscsaba II.-vel. Azóta kilenc szomorú körön vannak túl, és semmit, egyetlen pontot sem gyűjtöttek. Négy gólt lőttek, harmincegyet kaptak. A 26. fordulóban a Putnok FC távozott győztesen Jászberényből. A JFC-nek majdnem sikerült kihúznia döntetlennel a második helyen álló borsodiakkal szemben, de a hosszabbításban elfogyott a szerencséjük.

A gyenge játék nagyrészt a jászberényi térfélen folyt, a hazaiak erejét a védekezés kötötte le, támadásban kevés értékelhető momentumuk volt, és azt a keveset is a putnokiak ügyetlenkedték össze.

Az alacsony színvonalú meccsen sokáig úgy tűnt, hogy a vendégek nem tudnak olyan rosszul játszani, hogy a JFC gondot okozzon nekik, de addig-addig rontottak jobb-rosszabb helyzetekben, míg megcsinálták maguknak a bajt. A játékvezetőt meg a rossz állapotú pályát okolták, de egyszerűen csak elbénázták. (Az első félidő lefújásakor egy putnoki drukker a bíró után kiáltott a lelátóról: ”Spori, imádlak!” Egy másik vendégdrukker megkontrázta: ”De jó, hogy csak egyedül vagy!”)

A 13. percben szerzett vezetést a Putnok, három passzból kihozták a gólt (0-1). Az 58. percben a putnoki kapus kézbe vett a 16-osán belül egy, a csapattársa lábáról felé szálló labdát. Erősen véleményes volt a szituáció, de a játékvezető szándékos hazaadást látott, és közvetett szabadrúgást ítélt a vendégkaputól 7 méterre, a JFC javára. Ment a huzavona, a lökdösődés, a lelátón ülő putnokiak nem adtak volna a bírónak erkölcsi bizonyítványt: ”Menj már a k. anyádba, és még buzi is vagy!”. A sorfal a gólvonalon állt („Közel van a sorfal!… Hova álljanak, a gátra?”), de a berényiek beléjük püfölték a legurított labdát… A 63. percben aztán a putnokiak újra felkínáltak egy gólszerzési lehetőséget a hazaiaknak, akik éltek is vele, és közelről egyenlítettek (1-1). Szó szerint a derült égből jött a JFC-gól, napsugaras meglepetés volt, szinte előzmények nélküli esély a pontszerzésre. Csak ki kellett volna védekezni az ötlettelen, pontatlan putnoki „rohamokat”, de nem sikerült. A 91. percben kíméletlenül a hosszú, a jobb alsó sarokba vágtak jobbról egy labdát, és fújt a bőrgyár (1-2). A gól után a vendégjátékosok a lelátó elé szaladva hergelték még egy kicsit a hazai nézőket (azt a nagyon keveset), mert korábban kaptak tőlük rendesen, hogy „Európában vagy, te, barom, otthon köpködjél a földre!”, de pusztán a papírformát ünnepelhették.

Labdarúgó NB III., Keleti csoport, 26. forduló

Jászberényi FC – Putnok FC 1 – 2 (0 – 1)

Góllövők: Nagy Zsolt András a 13. percben, Varga László a 63. percben, Kiss Krisztián a 91. percben.

Kun Tibor

(Fotó: JFC Facebook oldala)

 

Az NB III Keleti csoport további eredményei a 26. fordulóban

Kisvárda Master Good II. – Füzesgyarmati SK 1-0

BVSC-Zugló – Sényő-CARNIFEX FC 4-0

Aqua-General Hajdúszoboszló – Facultas-Tiszafüredi VSE 2-1

Eger SE – DVTK II. 1-1

Pénzügyőr SE – Vasas FC II. 0-0

Termálfürdő FC Tiszaújváros – DVSC II. 2-1

FC Hatvan – Békéscsaba 1912 Előre II 2-1

Körösladányi MSK – BKV Előre 1-0

DEAC – Karcag SE 2-0

Az NB III Keleti csoport állása a 26. forduló után:

  1. BVSC-Zugló (63-11) 66
  2. Putnok FC (47-29) 55
  3. DEAC (41-25) 43
  4. Karcag SE (37-30) 41
  5. Facultas-Tiszafüredi VSE (44-40) 41
  6. Körösladányi MSK (40-34) 41
  7. Aqua-General Hajdúszoboszló (38-31) 40
  8. Pénzügyőr SE (38-35) 39
  9. DVSC II. (49-43) 38
  10. BKV Előre (37-32) 37
  11. FC Hatvan (41-49) 36
  12. Vasas FC II. (53-43) 33
  13. DVTK II. (33-37) 33
  14. Sényő-CARNIFEX FC (37-50) 33
  15. Füzesgyarmati SK (32-38) 32
  16. Kisvárda Master Good II. (35-30) 31
  17. Eger SE (30-37) 30
  18. Termálfürdő FC Tiszaújváros (34-55) 28
  19. Jászberényi FC (24-63) 16
  20. Békéscsaba 1912 Előre II. (31-72) 10

A 27. fordulóban a JFC a Körösladányi MSK csapatát fogadja majd.

  1. forduló – március 26.

16.00 óra: Jászberényi FC – Körösladányi MSK

Jászberényi Városi Stadion

Hajrá JFC!

 

 

 

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?