Búcsú a MOL Magyar Kupától

Megyénk csapatai közül legtovább, a legjobb 32-ig jutott a labdarúgó MOL Magyar Kupában a Jászberényi FC együttese. Németh Gyula csapatának menetelését szerdán délután, az NB II listavezetője, a Vasas SC állította meg.

A papírforma nem a mieink mellett szólt a JFC – Vasas SC MOL Magyar Kupa mérkőzésen, melyet szerdán délután játszottak a Jászberényi Városi Stadionban. Bár a vendégek betegség miatt vezetőedzőjük, Kuttor Attila és első számú segítője, Tóth Mihály nélkül érkeztek városunkba, a céljuk egyértelműen a tovább jutás kiharcolása volt.

A találkozó első félórájában semmi jele nem volt, hogy osztálykülönbség van a csapatok között. Sőt, a játékrész hajrájában kétszer is vezetést szerezhettek volna a mieink, ám milyen a futball, a 38. percben az MTK-val 2012-ben kupadöntőt játszó Balajti Ádám találatával a fővárosiak szereztek vezetést.

Bár a második 45 percben is remekül tartotta magát csapatunk, sajnos egyenlíteni nem sikerült, s így az esélyesebb Vasas SC jutott tovább a legjobb 16 közé.

Jászberényi FC – Vasas SC 0-1 (0-1)

Véget ért tehát a mieink menetelése a MOL Magyar Kupában, amelyért mindenképpen dicséret illeti a csapatot és vezetését is. Most viszont már csak a bajnokságra lehet koncentrálni, ahol bizony a reméltnél eddig több pontot hullajtott el az együttes.

A JFC az NB III-as bajnokság Keleti-csoportjának 15. fordulójában, október 31-én az Újpest FC vendége lesz. A találkozó délelőtt 11 órakor kezdődik.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?