Parancstagadó hősünkre emlékeztünk

Nemzeti gyásznapunkon, november 4-én országszerte az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezünk. Városunkban a magyar nemzetiségű hősök mellett az előtt a névtelen szovjet katona előtt is fejet hajtunk, aki megtagadta a jászberényiekre kiadott tűzparancsot és ezért a döntésért az életével fizetett.

Az egykori Huszárlaktanya területén álló emléktáblánál gyűltek össze a város elöljárói és polgárai, hogy a szabadságharc elfojtásának, a szovjet csapatok bevonulásának 64. évfordulóján tiszteletteljes koszorúzás keretében emlékezzenek meg a megtorlás mártírjairól. A tragikus történelmi mozzanatokat Besenyi Vendel helytörténeti kutató tárta a hallgatóság elé múltidéző szónoklatában.

A hatalmas túlerő, a korábbi, főleg második világháborús tapasztalatok felhasználása és a kíméletlen harcászati módszerek a legtöbb helyen megtörték csapataink ellenállását. Forradalmunk elbukott. A szovjet vezetés katonai agressziót hajtott végre Magyarország ellen, melynek elsődleges célja a demokratizálódási folyamat feltartóztatása volt. A szovjet hadsereg a parancsot hazánk lerohanására, fegyveres agresszió végrehajtására a moszkvai politikai vezetéstől kapta.

1956-ban városunkban egy szovjet páncélos alakulat állomásozott. Az alakulat katonái és a város lakossága kölcsönösen jó viszonyban és barátságban élt. A szovjet tisztek magánházakban laktak, bejáratosak voltak a város szórakozóhelyeire, a városi könyvtárban külön orosz nyelvű részleget állítottak fel számukra, a tisztfeleségek és tisztek jászberényi szabókkal varrattak, frizuráikat helyi fodrászok készítették. Az orosz nyelv oktatása kötelező volt ekkoriban, többen az orosz nyelvet a tisztek gyermekeivel játszva sajátították el.

1956. november 4-én a parancsnok úgy határozott, katonáival a laktanyában marad, nem támadta meg a várost és nem foglalta el. Már korábban is kijelentette, nem hajlandó azokra az emberekre támadni, akiknek a gyermekei a tisztek gyermekeivel együtt játszanak. A szavát betartotta, megtagadta a parancsot, ám ezért az életével fizetett.

Visszaemlékezések szerint a laktanya udvarán dél körül leszállt egy helikopter, vélhetően statáriális bíróság érkezett rajta. Felelősségre vonták a parancsnokot, kivégezték és a laktanya udvarán megszégyenítő körülmények között elföldelték. 1957-es kihantolását követően egy szovjet katonai temetőben helyezték el névtelen szovjet katona sírfelirattal.

A kivégzés után idegenből érkezett szovjet katonai alakulatok három irányból rohanták le a várost, a város főtere mintegy másfél órás tűzharc helyszíne lett. A főtemplom tornya megsemmisült, a rajta lévő szent korona másolatával porba hullott és a templom tetőzetének egy része is leégett. A szovjetek támadása következtében a főtér épületeiben jelentős károk keletkeztek. A támadó szovjet csapatok elfoglalták a városházát, a járási kiegészítő parancsnokságot, majd a Dózsa György laktanyát is, melyet ki is fosztottak. A tűzharc mérlege két millió forintnyi kár, hatvannál több sebesült, hat magyar és három szovjet halott katona.

A kivégzett laktanya parancsnok nevét a mai napig homály fedi, az 1956-os magyarországi szovjet intervencióval kapcsolatos adatokat Oroszországban 75 évre titkosították, így 2031-ig ezek az iratok nem kutathatók. A szovjet katona az orosz hatóságok szerint áruló, parancsmegtagadó, a mi szempontunk szerint viszont hős, méltán tekinthetjük őt Jászberény 1956-os mártírjának.

A helytörténeti kutató zárszavában felhívta a jelenlévők figyelmét, noha november 4-e gyásznap városunk számára, a hazaszeretet ragyogó példáját bemutató szovjet parancsnoknak hála, dicsőnap is egyben. Az ünnepi megemlékezés a városi szervezetek díszkoszorúinak elhelyezésével ért véget.