Költségvetés, családok, útépítés

Pócs Jánost, a Jászság parlamenti képviselőjét a Tisztelt Ház utolsó, nyári szünet előtti vitáiról, az országos költségvetésről, és itthoni távlatos dolgainkról kérdeztük.

A parlamentben lezajlott a jövő évi költségvetés vitája. Mi ennek a büdzsének a fő csapásiránya?

Statisztikák szerint a nemzeti össztermékhez képest egész Európát figyelembe véve Magyarországon a legmagasabb a családtámogatások aránya. Ezt a folyamatot tovább kívántuk erősíteni. A 2020-as költségvetésben a magyar családok támogatására hatalmas összeg, 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ez az idei összegnél 224 milliárd forinttal több.

Miből következik ez a növekmény, más szóval mi van a számok mögött?

A kormány következetes gazdaságpolitikája nagyarányú forrásnövekedést eredményezett. Vállalásunknak megfelelően ennek jó részét visszaforgatjuk a családok számára, tehát a nekik szánt támogatások összege is növekedhet. Így a jövő évtől a kormány által meghirdetett családvédelmi akcióterv összes intézkedése életbe léphet. Ha a Fidesz kormányzásának 2010-es kezdetéhez viszonyítunk, 1261 milliárd forinttal tudunk többet fordítani a családok támogatására, mint akkor.

A családokkal kapcsolatos két kimondottan érzékeny terület az oktatás és az egészségügy. Itt mit tartalmaznak a tervek?

2010-hez képest oktatásra 500 milliárd, egészségügyre 740 milliárd, nyugdíjakra – ami ugyancsak majd minden családot érint – 840 milliárd forinttal magasabb összeg jut. Persze 2010 régen volt, talán többet mond, ha az idei tényhez képest megemlítem ugyanezeket a tételeket: jövőre a maihoz képest oktatásra 48, egészségügyre 184, nyugdíjakra 136 milliárddal fordíthatunk többet.

Szavaiból úgy veszem ki, hogy elégedett a költségvetéssel, de nem mindenki volt ezzel így a Tisztelt Házban.

Antall József egykori miniszterelnök úr mondását idézhetem: „tetszettek volna megnyerni a választást!” Magyarul, az mindig a kormányzó pártok felelőssége, hogy felelősen tervezzenek, és a költségvetés mögé állítsák a megfelelő támogatást. Ezt tehát senki nem kérheti számon az ellenzéken. Ugyanakkor nem tagadhatom csalódottságomat, hogy a jövő évi költségvetés vitája bizonyította az ellenzék komolytalanságát és nota bene alkalmatlanságát. Az egyik ellenzéki vezérszónok például szóról szóra a 2017-es költségvetés kapcsán elmondott beszédét mondta el ebben a vitában is. Nem lehet jobb véleményem a Jobbik módosító indítványairól, amelyekben felelőtlenül, évtizedre eladósították volna az államot, fedezet nélküli demagóg ígéretekkel.

Még egy kérdés erejéig maradjunk a költségvetésnél és önnél, mint a Jászság parlamenti képviselőjénél. Most is nyújtott be módosító indítványt, mint két éve?

Az akkori költségvetés készítés végső szakaszában – páratlan módon – elfogadta a többség a harminckettes út, és a Jászkisér-Tiszasüly út felújítására, átépítésére kért 6,1 milliárd forintos módosító indítványomat. Ezért a Pénzügyminisztériumhoz fordultam egymilliárd forint többlettámogatásért, amennyivel az említett utak többe kerülnek. Ezt a minisztérium a költségvetésen belül megoldotta, így ezért nem kellett módosító indítványt beadnom. Egy indítványom így is volt, 200 millió forintot kértem a jászapáti strand fejlesztésére, amire az utóbbi években nem tudtunk a kívánalmaknak megfelelő forrást előteremteni.

Személy szerint részt vett a vitában?

Örömmel tölt el, hogy a Mezőgazdasági bizottság részéről én lehettem a vezérszónoki előterjesztő a költségvetés vitájában. Hangsúlyoztam, hogy mekkora felelősséggel tartozunk azért, hogy hazai, jó minőségű, versenyképes árukkal tudjuk ellátni a lakosságot. Ez a költségvetés ezt is elősegíti.

Közelítsünk a Jászsághoz a Parlament épületéből, előbb egy olyan kérdéssel, ami nálunk is sokakat érint, nevezetesen a családvédelmi akciótervnek a gyermekvállalás támogatásán túl milyen szerepe lehet?

Július elsején, hétfőn nem csak új hetet kezdtünk, de elindult a családvédelmi akcióterv is, ekkortól lehet igényelni a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezményhez – találó nyelvén a CSOK-hoz – kapcsolódó kamattámogatott kölcsönt, a jelzáloghitelek elengedésének bővített változatát, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását. Az első napok tapasztalata alapján leggyorsabban talán erre az utóbbira reagáltak a családok. Korábban már jeleztem, hogy a jövő évi költségvetés már tartalmazza az egész csomag fedezetét: jövő januárban lép életbe a nagyszülői gyed lehetősége, és a legalább négy gyerekes nők személyi jövedelemadó-mentessége.

A következő kérdéssel érkezzünk is meg a Jászságba képletesen és ténylegesen is. A harminckettes főút munkálatainak első kapavágásánál július 3-án szerkesztőségünk is ott volt. Mit emelne ki az itteni történésekről?

A teljes, 13 kilométeres szakaszon az aszfalt kopóréteg, valamint a pályaszerkezet helyi cseréjére kerül sor. Azt a szakemberek állapítják meg, hogy hol, milyen mértékben kell teljesen újjáépíteni az útpályát is, számunkra a lényeg az, hogy a végén egyenletes, jó minőségű utunk legyen. Az biztos, hogy az elöregedett aszfaltburkolatot 4-5 cm vastagságban végig fel kell marni, majd a profilba mart, meglévő töredezett, kiemelt szegélyt el kell bontani és helyette új szegélyt kell építeni, és a szükséges helyeken a pályaszerkezet cserét is el kell végezni.

Hogy lehetséges, hogy a Jászkisér-Tiszasüly összekötő út többe kerül, mint a harminckettes?

Ennek egy oka van, az az út olyan szinten tönkre ment az idők során, hogy a teljes útpálya eltűnt nagyobb szakaszokon. Ennek az újjáépítése többe kerül, de elengedhetetlen.

Az egész Jászság közlekedését érinti a Jászberényt elkerülő út megépítése. Ennek továbbra is jók az esélyei?

A miniszterelnök úrral történt megállapodásunk továbbra is érvényben van, ahogy a harminckettes út elkészül, azonnal kezdjük az elkerülő út megépítését. Már tisztáztuk az út vonalának jogi hátterét, zajlanak a szerződéskötések, régészeti leletfeltárás is szükséges, és a tervezés minden szintje érintett.

Mi lesz az új cél a jászsági úthálózat javítását illetően?

Hosszú távú célom, amiről már ugyancsak egyeztettem legfelső szinten, hogy Jászberényt Jászárokszálláson át össze kell kötni az M3-as autópályával. Ezt mind a két város gazdasági ereje indokolja.

Már visszatértünk a Jászságban, de még egy búcsúpillantásra kérnénk: milyennek tűnik Budapestről a Jászság fejlődése, mindennapjai?

Köztudott, hogy itt élek a Jászságban, ideköt minden, de a parlamenti munkám kapcsán egy kicsit másként látom a Jászság fejlődését, mint egyesek. A heti világgazdaságnak nemrégiben volt egy gúnyosnak szánt megállapítása, miszerint a Jászság más régiókhoz képest kiemelkedő támogatást kapott. Én irónia nélkül is úgy gondolom, hogy ez igaz. Ehhez kellett nemcsak a képviselői lobbi, nemcsak a kormány jó szándéka, nemcsak az itt élők becsületes munkája, de plusz motiváció is közösen a polgármesterekkel, helyi politikusokkal. Jó együttműködés, nem torzsalkodás. Azokkal a városvezetőkkel nem tudok mit kezdeni, akik a településük érdekei ellenében mintha azt néznék, hogyan nem lehet valamit megcsinálni, nehogy a sikert valaki más kisajátítsa.

Az őszi önkormányzati választásokra a Fidesz polgármester- és képviselőjelöltjeinek megtalálása a választókerületi elnök, vagyis az ön felelőssége. Ez a fenti szemlélet mennyiben befolyásolja a döntését?

Abban teljesen biztos vagyok, hogy nekem minden településnek az érdekeit kell első helyre tenni. Azt, hogy tenni akaró, motivált polgármesterek és erős testületek jöjjenek létre, cselekedni tudó, bátor településirányítók. Számomra ez a döntő, nem a párttagkönyv…

Hol tart a választókerület húsz településének jelölési folyamata?

A húsz település közül tizenhétben már készen állnak a nyerésre esélyes polgármester- és képviselőjelöltek. Három helyen még folynak az egyeztetések.

Emeljük ki Jászberényt és Jászapátit. Itt mi a helyzet?

Mindkét helyen túl vagyunk a megfelelő jelölési folyamatokon. Azért, hogy ne legyek elfogódott, közvéleménykutatást is rendeltem. Mindkét helyen nagy többséggel a jelenlegi polgármestereket, Szabó Tamást és Farkas Ferencet javasolták újraindulásra. Ami a képviselőket illeti, Jászberényben a tíz körzetben hat jelenlegi és négy új képviselőjelöltünk lesz, Jászapátin pedig a jelenlegi testületi tagjaink mellett két új jelölttel is számolunk.

Végezetül: milyen lesz a nyara?

Jó lesz kipihenni a parlamenti munkát. Ez számomra szokás szerint a dinnyeföldön történik majd, ahonnan a jászsági rendezvényekre azért „kimenőt kapok”. Minden kedves jászságinak szép nyarat kívánok!

Halász Lajos

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé főszerkesztője.
Halász Lajos

Latest posts by Halász Lajos (see all)

Halász Lajos

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?