Tanyabál Portelken

Június 15-én, szombat délután a portelki Nagy János Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, Balog Gyula nyílt napra és tanyabálra hívta meg a környékbeli lakókat.

Megnyitó beszédében köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót a 2007-ben hivatalát átadó Nagy Albert jászboldogházi jászkapitánynak. Rövid múltbéli visszaemlékezése után következhettek a népi zenekarok, kórusok műsorai. A résztvevők egy része a Jászságból érkezett, de jöttek távolabbról is, mint például a Német Nemzetiségi Kórus Ceglédbercelről. Megtisztelte jelenlétével a délután több mint száz résztvevőt számláló rendezvényt Pócs János, a Jászság parlamenti képviselője is, aki üdvözölte a kezdeményezést. A hangulat fokozását segítette Major József, a Muzsika tévé hagyományőrző vőfélye.

Később kötetlen beszélgetés és vacsora következett, majd kezdetét vette az éjszakába nyúló tanyabál – 230 résztvevővel –, melyet tombolahúzás is színesített. A csúcspont minden bizonnyal a bálkirálynőválasztás volt: Károly Bernadette révén a cím helyben maradt.

Pesti József

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Latest posts by Pesti József (see all)

Pesti József

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?