Egymásba kapcsolódó periódusok

Katona Zoltán festőművész a magyar képzőművészeti élet középgenerációjának egyéni képvilágot teremtő jelentős alkotója. Időhíd című kiállítását március 26-án, délután nyitották meg a Lehel Film-Színház galériáján.

Valamikor a nyolcvanas évek legelején művészeti csoport alakult fiatalokból Alkotárs néven. Az alkotóközösség legfőbb célja az volt, hogy kiállításokat és korhű művészeti akciókat szervezzen a városban. Az Alkotárs csoport a rendszerváltás hajnalán olyan egyedülálló művészeti tevékenységet fejtett ki, melynek híre messzire jutott. Számos helyről jártak Jászberénybe művészek alkotni, és az Alkotárs által létrehozott Kortárs Galériában kiállítani, ott alternatív, underground művészeti eseményeken részt venni. Katona Zoltán festőművész első önálló tárlatát is itt láthatta 1990-ben a közönség.

Inspiráló közeget, közös műhelyt teremtve a kilencvenes évek kezdetén megvalósított első Art Camp Nemzetközi Szimpózium különféle művészeti közösségeket vonzott a városba, köztük a Block Csoportot is, melynek alapító tagja Katona Zoltán. A festőművész az azóta eltelt időben is aktív résztvevője a művészeti tábornak, és az ott készült munkák közös kiállításain rendszeresen láthatók alkotásai.

A mostani, önálló tárlatának anyagát az utóbbi három esztendőben elkészült munkáiból válogatták. Egyedisége a kiállításnak, hogy több alkotás évtizedekig készült, fejlődött a kész állapot eléréséig. Az ilyen képek mellett ez az időbeliség feltüntetésre került, ahol egyes képi toposzok megmaradtak, másokat továbbfejlesztett az alkotó, akár húsz, harminc éves idősíkot is képezve. A kiállítás címe Időhíd, részben erre is utal illetve arra, hogy Katona Zoltán eddig létrehozott, következetesen és szervesen változó életműve egymásba kapcsolódó periódusokból épül fel.

A kiállítást megnyitó és azt kurátorként is jegyző Góg Zoltán, művészt bemutató köszöntőjében elhangzott: – Katona Zoltán több irányú művészeti tevékenységének, mint a festészet, az installáció vagy a performansz legfőbb mozgatórugója a folyamatos megújulási készség, az érzéki koloritos, az érzékeny, olykor melankolikus, elégikusan filozofikus indíttatás. A kezdeti absztrakt, nonfiguratív, alapvetően organikus formákat hordozó műveinek legfőbb vonása az anyagelvűség, későbbi alkotásait szürreális, metafizikus, vizionális jegyekkel ruházza föl. Új figurális munkáihoz gyakran használja forrásként a fotót, melyet át- és felülír, személyes szimbolikus emléknyomokkal terít. Néhány éve alkotásaiban a szűkebb környezete, a falu légköre által inspirált kép-témákat dolgozza fel, melyek mások számára érdektelenek, periférián maradtak.

A megnyitót követően a zene nyelvén hallhatunk reflexiókat a falakon látható alkotásokra Szaniszló Richárd ütőhangszeres művész zongora és vibrafon játéka jóvoltából.

A kiállított festményeken látható melankólia, élete fontos személyének, édesanyjának három évvel ezelőtti elvesztésének következménye lehet, ami tudat alatt erősen hatott rá, és sötétebb tónust alakított ki művészetében – mondta el az alkotó személyes tárlatvezetése alatt.

Az időszaki kiállításon látható munkák közös vonása a lírai és elégikus jelleg domináns volta, ahol olykor a képzeleti, álombéli és a valóságos egymással összenő, miként gyakran a múlt a jelennel.

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?