Négy gólt rúgott a JFC

Egy héttel korábbi, nagy különbségű vereségét igyekezett feledtetni a Jászberényi FC a labdarúgó NB III Keleti csoportjának kilencedik fordulójában. Az ellenfél Gyöngyösön a putnoki gárda volt, amely évek óta az egyik legmasszívabb teljesítményt nyújtja a mezőnyben, és a meccs előttig csak három ponttal gyűjtött kevesebbet a mieinknél.

Az eltiltását letöltő Fejes visszatérhetett a védelem bal oldalára, de berényi oldalon abban bíztak, inkább a támadóké lesz a főszerep a találkozón. Az elvárásoknak megfelelve kezdtek Farkasék. Alig öt perc játék után tetszetős akció végén a center lövését lábbal védte a borsodiak kapusa. Arany László csapatának mezőnyfölénye aztán a 15. percben érett góllá, amikor egy jobb oldali átívelés után Herczeg tette vissza a labdát, a teljesen kipasszolt vendégek mellett végül az előrehúzódó Hevesi-Tóth közelről helyezett a kapuba (1-0). Kissé feljebb tolta állásait a Putnok, amit újabb negyedóra elteltével Farkas használt ki. A felezővonaltól jó ütemben indulva végül tíz méterről lőtt a bal alsó sarokba (2-0). A biztos vezetés tudatában némileg visszább húzódott a JFC, ami a félidő hajrájában kis híján megbosszulta magát. Egy bal oldali elfutás és középre adás után lepattanó labdát a vendégek csatára az ötösről vágta a léc fölé, megkönnyebbült sóhajt kiváltva a jászsági szurkolókból. Szünet után szinte azonnal eldönthette volna a mérkőzést a jászberényi alakulat, előbb Herczeg nagy helyzetben a kapust is elfektette, de egy védő menteni tudott, majd a kipattanóból Farkas bombázott a lécre. Ami késett, az ezúttal nem múlott, az 52. percben egy gyorsan elvégzett bedobás után Farkas az oldalvonal és a tizenhatos közötti területről pazarul emelt a kint álló kapuvédő fölött a hosszú sarokba (3-0). Csak négy perc kellett, hogy még meggyőzőbb legyen a különbség, Farkas ezúttal is felfűzte a putnoki védelem bal oldalát. Okos visszagurítását Herczeg vágta a jobb alsó sarokba (4-0). Bár még több mint félóra volt hátra, eldőltnek lehetett mondani az összecsapást. A vendégek ugyan igyekeztek szépíteni, és ki is alakítottak néhány lehetőséget, ám Miski hárította a próbálkozásokat. Míg a túloldalon ugyancsak lett volna egy-két alkalom újabb találatra, de az eredmény már nem változott.

Jászberényi FC – Putnok 4-0 (2-0)

A Debrecenben szétzilált védelem ezúttal jól állt a lábán, a JFC koncentrált, tudatos játékával megérdemelt győzelmet aratott a képzett csapat benyomását keltő vetélytárs ellen. A meccs döntő pillanataiban a berényiek jól éltek a lehetőségekkel, több látványos akcióval és szép megoldásokkal sikerült a drukkereket megörvendeztetni. A listavezető Sényő döntetlenje után 20 pontos, miként az ezúttal győző ESMTK is. A Jászberény és a Szolnok egyaránt 19 pontot szerzett eddig. Ennek tükrében még inkább kiélezett rangadóra van kilátás a következő fordulóban a megyeszékhelyen. Nagy küzdelem és jó mérkőzés várható Szolnokon, a Tiszaligeti stadionban október 14-én, vasárnap 14.30-tól, ahová várhatóan sokan elkísérik majd az együttest. Dr. Gottdiener Lajos, a JFC elnöke arról is tájékoztatta lapunkat, hogy ha megfelelő létszámú szurkológárda jön össze, akkor egy autóbuszt indítanak a megyeszékhelyre, ezért kéri, hogy jelentkezzenek náluk az utazni kívánó szurkolók.

Friss hír, hogy október 31-én a Magyar Kupában a Bp. Honvéd elleni meccsét – a gyöngyösi pálya ebben az időpontban foglalt – Kecskeméten játssza majd a Jászberényi FC.

Szerző: Szőrös Zoltán

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?