Éjszaka a meseerdőben

Pénteken az Állatkertek éjszakája országos rendezvénysorozat okán a jászberényi zoo valóságos meseerdővé változott. A már hagyományos éjszakai látványetetések, gyermekprogramok pompás fényfestéssel egészültek ki, amely igazán varázslatossá tette a parkban töltött időt.

Az állatkert dolgozói felkészülten várták a nagy számban érkező látogatókat, hiszen a gyorsabb bejutás érdekében ez alkalomra még egy jegyváltó hellyel bővítették a beléptető rendszert. Szükség is volt a plusz pénztárra, ugyanis rengeteg látogató érkezett a sötétség ellenére is a színes programra.

A fél nyolcas nyitást követően hamarosan benépesült az ugrálóvár, a legfürgébbek máris a mászófal tetejéről integettek a szülőknek, majd csúsztak a drótkötélpályán. Ez utóbbi akkor vált főleg izgalmassá, amikor besötétedett, és a fényfestők a környező növényekre vetítették a színes mintákat.

A cannopy pályán száguldók úgy érezhették mesevilágba érkeznek. A varázslatos rajzolatokat az éjszaka aktív állatok neszezése, kaffogása, üvöltése egészítette ki egy egészen különleges hangulattá. A tűzzsonglőrök produkciója ugyancsak a fény erejével tette sejtelmesen izgalmassá az éjszakát.

A szórakozás mellett ismét hasznos etológiai ismeretekkel is gazdagodhattak a látogatók. A látványetetések során sok érdekességet megtudhattak az ormányos medvékről, mosómedvékről, vaddisznókról, barna medvékről, hiénákról, és az állatok királyáról. A félelmet nem ismerők próbára tehették bátorságukat a rovarok, kígyók mellett. Tapinthattak csontokat, bőröket, sőt akár megérinthették a vérmérséklet szerint kinek aranyos, kinek félelmetes, de kétségkívül különleges tatut is.

Fercsik Péter gyűjteményvezető lapunknak elmondta, hogy az önkormányzat 700 ezer forintos támogatásának köszönhetően tudták változatosabbá tenni a rendezvényt. A hat helyszínen működő fényfestők első alkalommal voltak jelen a programon, láthatóan nagy sikernek örvendtek. A tűzzsonglőrök látványos bemutatója szintén sok nézőt vonzott a gyűrűsfarkú makik kifutója mellé.

Az igazgató hírt adott az állatkert életében bekövetkezett legutóbbi örömteli eseményről, a vörös panda ikrek születéséről is. A jászberényi állatkertben négy éve élnek vörös pandák. A kezdeti nehézségeken átlendülve – kifutó építés, étlap összeállítása, egyedcsere –, a tenyészpár június 25-én két hím utóddal ajándékozta meg az intézményt. A kölykök, Rukka és Camak a múlt héten estek át a mikrochip beültetésen, és mutatkoztak be a közönségnek. A felmérések szerint a fajnak már alig tízezer egyede él szabadon a Himalája és Észak-Burma magashegyi erdeiben, valamint Szecsuán és Jüannan környékén. Vadászat és élőhelyük elvesztése miatt számuk az utolsó ötven évben mintegy negyven százalékkal csökkent, ezért is jelentős a berényi állatkertben a fajmentő program keretében elért szaporulat.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?