Erdélyi utazás az ezeréves határig

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott „Határtalanul!” program keretén belül nyert pályázatot a Jászberényi Nagyboldogasszony Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium három 7. osztálya. Az erdélyi utazáson április 23. és 27. között 64 tanuló és 6 pedagógus vett részt. Az öt nap tartalmasan és élményekben gazdagon telt el.

Az első helyszín Nagyvárad volt, ahol a Püspöki Székesegyházat és a kanonok sort tekintettük meg. A következő állomás Segesvár volt, ahol egy szép és barátságos téren álltunk meg, a diáklépcső, az Óratorony megtekintése után Fehéregyházára indultunk. Itt egy kis megemlékezést tartottunk, majd ünnepélyes keretek között elhelyeztük a koszorúnkat. Ezt követően a szálláshelyünkre, Szovátára érkeztünk meg. A második nap egy különleges látványban volt részünk Parajdon, a Sóbányában. A nap következő állomása Székelyudvarhely volt, ahol a főtéri szoborparkot tekintettük meg. Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírjához gyönyörű székelykapuk alatt vezet az út, ahol virágot ültettünk. A nap további részében ellátogattunk Farkaslakára is, ahol Tamási Áron sírjánál rövid műsorral, koszorúzással emlékeztünk meg a székelység legnagyobb írójáról. A napi program a Korondon található híres népművészeti vásárral zárult. A harmadik napot Csíkszeredán kezdtük. A reneszánsz várkastélyt, a Mikó-várat néztük meg, mely a város történelmi nevezetessége, központi műemléke, a székely kultúrtörténet bástyája. Ezután a csíksomlyói kegytemplomban gyönyörködhettünk, melynek látványa nagyon megható volt számunkra, hisz ez a hely a magyarság egyik legnagyobb, legismertebb zarándokhelye. Ki nem hallott a csíksomlyói pünkösdi búcsúról? A meghatottságunk tovább fokozódott a Gyimesbükknél található ezeréves határnál. Meghallgattuk Deáky András őszinte és szívbemarkoló előadását. Ezután a kápolna mellett tartottunk egy szép műsort, és elhelyeztük koszorúnkat, majd átsétálhattunk a „Hit kapuja” alatt és elolvashattuk a 11 kopjafa fontos üzenetét.

Megnéztük az ezeréves határ egyik meghatározó kis épületét, a 30-as vasúti őrházat, illetve felkapaszkodtunk a Rákóczi-vár romjaihoz. Lélegzetelállító vidék tárult elénk, nehéz volt elképzelni, hogy a történelmi Magyarország határán állunk… A látvány és a tapasztaltak után elgondolkodva tértünk vissza szálláshelyünkre. A negyedik napot is nagyon vártuk, hisz Erdély leggyönyörűbb természeti szépségeit nézhettük meg. A szurdokvölgyben található Békás-szoros mindenkit lenyűgözött, sétánk alatt közvetlenül felnézhettünk a sziklaóriásokra. Majd megnéztük a Gyilkos tavat, ami egyedülálló, páratlan szépségű természeti jelenség. Az utolsó nap reggel összepakolva indultunk útnak Magyarország felé. Hazafelé megnéztük Kolozsváron a Házsongárdi temetőt, Mátyás szülőházát és szobrát és a Szent Mihály templomot. A kiránduláson szerzett élmények, a látvány, a kulturális örökségek, a székely emberek alázatossága mindenkiben mély nyomot hagytak, sokáig emlékezni fogunk erre az utazásra. Köszönettel tartozunk mindenkinek, akik számunkra ilyen lehetőséget kínáltak!

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?