A Jászapáti Színjátszó Kör…

Még a Mágnás Miskával tájoltunk, amikor felvetődött az új előadás kiválasztásának gondolata, és ismét nagyot haraptunk, mert Kálmán Imre másik klasszikus operettjét a Marica grófnőt választottuk.

Érdekes megnézni az első szereposztási javaslatot, mert a bemutatóra a főszereplőknek a fele megváltozott. Kezdődött azzal, hogy a Pagonyi házaspár nem vállalta velünk a további munkát, de szerencsére Balogh János személyében kiváló Dragomir hercegre találtunk, és a Liza grófkisasszonyként bemutatkozó Szabó Dénesné is nagyszerűen helytállt.

És azok, akik az eddigi előadásokon is mindig ott voltak: Nagy János, Kökény Gábor, Csőke József, Tajti János, Borics László, a Földi-, a Szabari-, és az Agócs-házaspár, a Városi Vegyes Kar.
Elkezdődtek a próbák, készültek a díszletek és a jelmezek, amikor a főszereplőnk, a Marica grófnőt megszemélyesítő Agócsné Balogh Mónika azt mondta, hogy Ő nem tud ott lenni a bemutatón, mert akkor születik meg a második gyermeke…

Az első döbbenet után természetesen gratuláltunk Neki, jó egészséget kívánva áldott állapotához, de kissé kétségbe is estünk: mi lesz az előadással? Feleségem – Kökény Gáborné, aki valamennyi előadásunkat eddig is támogatta, sőt ebben a darabban szerepet is vállalt – oldotta meg a problémát, mint azóta már több alkalommal: Kérdezzük meg Kóródi Anikót, aki már Jászdózsán is gratulált nekünk, tudna-e segíteni? Szerencsénkre a művésznő pozitívan állt a dologhoz, hiszen ezt a szerepet pályafutása során többször is eljátszotta, és nem tartotta rangon alulinak, hogy segítsen egy amatőr csoportnak. Közreműködésével sokat javult a színpadi játékunk és a darab zenei feldolgozása, mert egyes jelenetekben operai hangzást kellett produkálnunk. Nemcsak több szólamban énekeltünk, de egy időben több szereplő és a kar is mást adott elő. Réz Lóránt nem is vállalta a kettős feladatot, csak a vezénylést, a zongora-kíséretre pedig sikerült megnyernünk Balogh József jászberényi zongoraművészt.

Egy megtisztelő felkérés hátráltatta a darab bemutatását: a Városi Vegyes Kar – amelynek szinte valamennyi tagja a színkörben is szerepelt – meghívást kapott Lancutba – Jászapáti lengyel testvérvárosába – egy kórustalálkozóra. A felkészülés ellenére ez az utazás is kérdésessé vált, amikor az elutazásunk előtt egy héttel meghalt II. János Pál, a lengyel nemzetiségű pápa. Végül mégsem mondták vissza a meghívást, így a turné amiatt is felejthetetlen volt, hogy meggyőződhettünk a lengyel nép mélységesen vallásos elhivatottságáról. Minden házon ott volt a lengyel nemzeti lobogó és a pápai zászló, a tereket pedig beborították az emlékező mécsesek, gyertyák tízezrei. A fellépésen mi is gyertyával és a pápát szimbolizáló kitűzővel vonultunk be a templomba, amely miatt sokan könnyes szemmel tapsolták meg fellépésünket.

Sok szép csodát láttunk: a Potocki kastélyt, a Lezajski ferences kolostort, a Koscinai templomot, ahol a húsvéti dalos-találkozó volt, és a többi kórussal elénekeltük a pápa kedvenc dalát, a Bárkát. A búcsú-esten a saját bőrünkön megtapasztaltuk a híres mondást: „ Polak-Wegier dwa bratanki, i do szabli, i do szlanki. „ Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát.

Hazaérkezésünk után kettőzött erővel folytattuk a Marica próbáit, de így is az előadás hónapokat csúszva csak 2006 tavaszára ért be.

Végre elérkezett 2006 márciusában a harmadik hétvége, amikor ismét két előadáson kellett bemutatni negyedik színdarabunkat a nagy érdeklődés miatt. A tiszteletjegyesekkel együtt 700 fő szorongott a teremben szombaton és vasárnap, és a fogadtatás ismét felülmúlta a várakozásainkat.

Heltai Jenő köszöntő verset írt az Operett Színház megnyitója alkalmából. Ezt a verset aktualizálta és ültette át Jászapátira Kóródi Anikó – az előadás főszereplője, amelyet Urbán Péterné szavalt el az előadás előtt a közönségnek:

„Nehéz idők szavával szívedben, Ünnepre gyűlsz ma Jászapáti.

Kész az új darab, már függönye lebben, Legyen valóban ünnep ez az este. Szép magyar szónak, magyar muzsikának, A lelkes művelőknek szent csarnoka. Legyen száműzve a bánat, S minden rossz, csúnya és mostoha. És Ti, kiket szavam köszönt: Ti idelent, Ti odafönt… Lányok, asszonyok, ifjak, férjek, Amit adunk, azt jó szívvel vegyétek. A szándék jó, s a jó szándék – ajándék. Föl a függönyt!…és kezdődjék a játék!”

Még Csíkszeredáról is eljöttek lányuk debütálására Szabóné Nagy Enikő szülei, amely ténynek a későbbiekben lesznek majd következményei…

Egy hónappal később a nagy érdeklődés miatt új előadást kellett beiktatnunk annak a 300 nézőnek, akik lemaradtak az előző két bemutatóról. Álljon itt ismét egy reagálás a közönség egyik tagja részéről:

„Színjátszó Kör – JÁSZAPÁTI

Kedves Mindnyájan!

Évtizedekkel ezelőtt elkerültem szülővárosomból, de mint jászapáti születésű, és kötődésű ember, igyekszem minél gyakrabban hazalátogatni. Jászapáti eseménydús közösségi életében szerencsére sokszor találunk feleségemmel – aki született miskolciként az eltelt évek alatt „jászabb lett a jászoknál” – látogatni való rendezvényt, összejövetelt. Számomra különösen örömteli, ha olyan eseményen vehetek részt, ahol Édesapámat is láthatom a színpadon szerepelni, így most a legfrissebb élményünk kapcsán ragadtam tollat. 2006. április 29.-én láthattuk a Marica grófnő operettet az Önök fantasztikus előadásában! Olyan érzések kavarognak bennem, bennünk, melyekre csak a megható, felemelő, csodálatra méltó szavak illenek. A mai rohanó, elidegenedett világunkban valóságos kincs egy ilyen összetartó, tehetséges közösséget látni, elfogultság nélkül mondható, párját ritkítja! Büszkék vagyunk a Társulat minden tagjára, szívből köszönjük az élményt, amelyet nyújtottak nekünk!

Miskolc, 2006. április 30.

Baráti üdvözlettel:
ifj. Csőke József és felesége„

A sikernek nagy visszhangja lett, mert a közeli települések mellett Érdről is kaptunk felkérést, ahol már szinte színházi körülmények között léphettünk fel, telt ház – több mint 500 néző előtt.

Az év végére a sok előadás után úgy alakultak a bevételeink, hogy komolyan foglalkozhattunk azzal a felvetéssel, hogy elfogadjuk a Csíkszeredán élő magyar honfitársaink meghívását a Marica grófnő ottani bemutatására. A szervezésben élen jártak Szabóné Nagy Enikő szülei, akik egyengették a tárgyalásokat az ottani Szakszervezetek Művelődési Házával.
(Folytatjuk)

Szerző:
Kökény Gábor