Irány a játszótér!

A játszótér igen fontos helyszín a kicsik életében, hiszen a jó idő beköszöntével egyre több időt töltenek majd a szabadban. Városunkban huszonkét közterületi játszótér várja a gyermekeket, készen a szezonra.

A kisgyermekes családok már testközelből is tapasztalhatták, hogy a város köztéri játszóterei az utóbbi napokban a szokásos évelejei munkákon estek át. Az üzemeltető JVV Nonprofit Zrt. képviseletében Tóth Endre ágazatvezető lapunknak elmondta, hogy a Város Napjára minden játszótéren kicserélték a homokot, ahol szükséges volt cserélték az ütéscsillapító felületeket és kijavították a játékokat. A Szentháromság téri játszótéren hónapokig hiányzott egy hinta, de már azt is pótolták, a gyermekek legnagyobb örömére. Az már kevésbé öröm, hogy az előző, megrongált hinta pótlása közel százezer forintba került.

A szabadban való önfeledt játék a gyermekek testi-szellemi fejlődésében elengedhetetlen. Ennek az örömszerzésnek lehet a helyszíne a játszótér, amit akkor tudnak biztonságosan és balesetmenetesen használni, ha a velük érkező felnőttek nemcsak a csemetét felügyelik, de a játszótér épségére is tekintettel vannak.

A legutóbbi lakossági fórumon, a Batthyány utcai játszótéren esett szó egy nagyobb csúszdatoronyról, ami az egyik lakó szerint a kisebbek számára veszélyes lehet a létrafokok távolsága, holott számukra ugyanott van kisebb mászótorony csúszdával. A kísérő felnőtt felelőssége, hogy a gyermek a korának, termetének és képességeinek megfelelő játékon játsszon, amelyek biztonságosak számára. A tíz év alatti gyermekek csak szülői felügyelettel tartózkodhatnak a játszótereken, nyitvatartási időben. Az üzemeltető kéri, hogy a fent említettek figyelembe vételével használják a játszótereket, hogy az ott töltött idő valóban a gondtalan kikapcsolódás helyszíne lehessen.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?