Ifjú horgászok a Vasas tónál

A Vasas Horgász Sportegyesület és a Magyar Országos Horgász Szövetség évadnyitóként a gyerekeknek rendezett versenyt.

A pandémia szigorúbban vett ideje alatt az egyéni horgászat engedélyezve volt, így természetes, hogy ez idő alatt a Vasas horgásztavat is sokan felkeresték. Jó levegőn az előírt távolságtartást jócskán betartva hasznosan tölthették szabadidejüket a pecások.

A Vasas HSE tagjai a tavaszi nagytakarítást is elvégezték, így szép környezet várta a fiatalokat a június 14-én rendezett horgászversenyen, ahol 30 gyermek élt a lehetőséggel. A versenyt a MOHOSZ írta ki, amihez a Jászberényi Vasas Horgászegyesület is csatlakozott és az ún. „vályogos” tavat biztosította számukra. A verseny szabályzata szerint, a darabszámot kellett folyamatosan bediktálni, a kifogott halakat pedig vissza kellett dobni a vízbe. Az alsósoknál Bajor Bence, a felsősöknél Torma Nimród lett a kategóriagyőztes.

Kovács Norberttől, a MOHOSZ Ifjúsági Szakbizottság tagjától megtudtuk, hogy a gyerekekre továbbra is számítanak, hiszen „Horgász-sulit” is rendeznek számukra. Erre jelentkezni egyrészt a Vasas HSE-nél, másrészt pedig a „horgászsuli.jaszberény@gmail.com” címen lehetséges.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?