Kutyakiállítás Jásztelken

A szokásoktól eltérő helyen és időben rendezett CAC kutyakiállítást a Hungária Molosser Egyesület, melynek vezetőségében a jászberényi P. Szabó Béla és Beszteri József tevékenyen vette ki részét.

Már az időpont, december 10. sem volt szokványos, hiszen az ilyen rendezvények,– az időjárásra való tekintettel – általában tavasztól őszig zajlanak, így a helyszínt is ennek tudatában kellett kiválasztani. Hosszas keresgélés után Jásztelek Művelődési Házának zárt termére esett a választás. A kiállításra, ami talán inkább versenynek nevezhető, hat fajtából összesen 48 nevezés érkezett.

A szépségverseny jelentőségét növelte, hogy bírája Szerbiában élő magyar származású szakember volt. Az esemény délelőtt 10 órától délután kettőig tartott és ekkor derült ki, hogy a kiállítás legszebb kutyája, – azaz a Best in Show – az Érdről érkező bullmasztiff lett, mely már eddig is több elismerő címet besöpört, hiszen több ország championja.

Annyit kell tudni röviden a bull­masztiff fajtáról, hogy a 18. századi Angliában az orvvadászok elfogására tenyésztették ki. A masztiff és a bulldog keresztezésével olyan kutyát akartak és kaptak, amely képes órákig csendben lapulni, parancsra pedig a földre szorítani a vadorzót anélkül, hogy megharapná.

A kiállítók többnyire elégedetten távoztak a 2016-os év utolsó versenyéről és már tervezhetik, hogy jövőre hová, melyik helyszínre vigyék kedvenceiket.

Pesti József

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Latest posts by Pesti József (see all)

Pesti József

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?