Jászok a jász koreográfus tükrében

A produkció koreografálásában Szűcs Gábor, a Jászság Nép Együttes művészeti vezetője, koreográfusa is tevékenyen részt vett. Most a rohamléptekkel közelgő csánó fesztivál és az együttes mexikói útja előtti szusszanásnyi szünetben faggattuk a hónapokon át tartó munkáról és a sikeres végkifejletről az együttes képviseletében és saját szemszögéből megvilágítva a kérdéseket.

Koreográfusként mit jelentett az ön és az együttes számára a produkció?
A táncszínházi jellege miatt kihívás volt mind az együttes mind saját magam számára. Mi az autentikus folklór életében dolgozunk, ezért számunkra zeneileg és a mozgásformában egyaránt meglehetősen újszerű volt. A táncos megfogalmazást Mihályi Gábor rendező kérésére ennek az újszerűségnek a tükrében kellett megalkotni. Mindenképpen érdekes és izgalmas feladat volt, szerettük nagyon ezt a történetet.

A darabban két jelenet koreografálását kapta feladatul. Mennyire kapott szabad kezet?
A pásztor és a kézfogó jelenet megalkotását megbízta rám Mihályi Gábor, melyekben teljesen szabad kezet kaptam. A rendező nem szólt bele az elképzeléseimbe, teljesen jónak tartotta mindkét koreográfiát. Persze folyamatosan közösen dolgoztunk mindvégig, ő is kérte a véleményemet a darab egészére vonatkozólag. Talán annyi könnyebbség volt a dologban, hogy ezekben a jelenetekben kicsit autentikusabb muzsikát írt a zeneszerző, ezért a táncos megfogalmazás is valamennyire hagyományos lehetett. A fináléban, amikor már időben megérkeztünk a Jászok földjére, már csak jászsági motívumokból építkezett a történet.

A táncosok hogy bírták a terhelést? Mennyire tudtak együttműködni az államisakkal?
Amikor tavaly ősszel elindultak a próbák kicsit tartottak a dologtól, kétségek merültek fel, vajon meg tudjuk e mi ezt csinálni, tudunk e együttműködni a profikkal? Aztán az idő előrehaladtával összesimult a két együttes. A kis idegenkedés folyamatosan feloldódott és nagy örömmel táncolták a jeleneteket. Azt hiszem a színpadon is érezhető volt az a fajta együttműködés, mely a produkció erejéig egy társulattá kovácsolta a szereplőket.

Ez a produkció egy, az eddigiektől eltérő mellékút a JNE életében. Gondoltak rá, hogy esetleg a jövőben is rálépnek még erre a modernség irányába mutató útra?
Felmerült gondolat szintjén, mert egy olyan élményt, egy olyan másfajta színpadi világot kaptak a táncosok, amit nehezen engednénk el. Most, hogy a végéhez értünk ennek a folyamatnak, egy űr keletkezett mindannyiunkban. Az idén biztos nem, de benne van a történetben, hogy valamikor készülhet egy ilyen típusú saját előadás.