Enyhítések a korlátozásokban

A veszélyhelyzet szabályainak enyhítése városunkban is változásokat hoz. Ezekről kértünk szerdán délelőtt tájékoztatást Budai Lóránt polgármestertől.

A polgármester elmondta, hogy a szakemberek bevonásával hétfőn megtartott operatív egyeztetés során arra a döntésre jutottak, hogy a piac rendjében és a játszóterek használatában tesznek könnyítéseket. Az országos rendelkezések nyomán a játszóterek fokozatosan újra kinyithatnak.

A J.V.V. Nonprofit Zrt. munkatársai folyamatosan karbantartják, ellenőrzik és fertőtlenítik az eszközöket, rendbe teszik a környezetet. Péntekre valamennyi játszóterünk rendben várja a látogatókat. A fertőtlenítés folyamatos lesz. A használóktól azonban kérik a felelősségteljes magatartást, tehát a kísérő felnőttek lehetőség szerint tartsák be egymás között a másfél méteres távolságot.

A piac tekintetében már régóta igény vásárlók és eladók részéről a korlátozások enyhítése. Az időkorlát megtartása mellett csütörtökön a kordonokat elbontják az árusítóhelyek körül. A piacfelügyeléség és a közterület felügyelet beszámolói szerint az idősávokat nem igazán akarják betartani a vásárlók, ám az országos rendelkezések szerint ezeket még muszáj követni. Ez annál is inkább fontos, mert az enyhítésekkel egyenes arányban nőtt a karanténban tartózkodók száma városunkban.

 

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?