A produkció a színpadról

Nagy Richárd a Jászság Népi Együttes tehetséges, ifjú táncosa. Nem kellett messzire mennünk, hogy a produkcióról beszélgessünk,természetesen a Víz utcában találtunk rá, ahol éppen az utánpótlás csoport közelgő megmérettetéséhez nyújt oktatóként segítséget.

Táncosként milyen érzés volt megélni egy ilyen nagyszabású produkció születését?
Hatalmas élmény és nagy megtiszteltetés volt együtt dolgozni profi táncosokkal, az Állami Népi Együttes tagjaival, valamint olyan alkotókkal, mint Mihályi Gábor, Szűcs Gábor, Fitos Dezső, Kökény Richárd. Amatőr együttesként óriási dolog számunkra, hogy részesei lehettünk – sokak véleménye szerint – az évtized meghatározó táncszínházi produkciójának.

Mennyire tudtatok együtt dolgozni a profi táncosokkal?
Az elején tartottunk tőlük. Féltünk attól, hogy hogyan fognak hozzánk, amatőrökhöz viszonyulni. Hál’ Istennek nagyon jól összecsiszolódott a két csapat, barátságok alakultak ki és nem utolsó sorban szakmailag is tudtuk egymást segíteni.

Mihályi Gábor úgy nyilatkozott, az ő táncosainak megszokott ez a fajta terhelés. Ti hogy bírtátok fizikailag?
Az elmúlt nyolc hónap terhelés szempontjából számomra nagyon nagy falat volt, de úgy érzem, az elvárásokhoz mérten mindenki maximálisan tudott teljesíteni. Az elején rengeteg izomlázunk volt, aztán hozzászokott a testünk a napi tíz órás próbák leküzdéséhez.

Elmondhatod, hogy szakmailag előre léptetek?
Mindenképpen nagyon sokat tanultunk. Technikailag és színpadi megjelenésben egyaránt fejlődtünk, nem beszélve az állóképességünk növeléséről.