A kutyám fütyül a világra…

Ha nem is az egészre, de sajnos jelentékeny részére. Nem csupán a pesszimista, negatív világképet látók mondhatják azt, hogy elég sok csúnyaság van körülöttünk. Sok a rosszindulatú, egymással való szembenállás. Politikai, ideológiai csapatokba verődünk, ennek a hazának egyenrangú gyermekei lennénk. Az én hűséges négylábúm a maga két és fél évével éli példamutató életét. Az hogy mennyire jó lelkületű, igazolják az alábbi sorokban leírtak is:

Tegnap jókora zuháré áztatta a városunkat dörgéssel, jégesővel. A ház előtti kis fedett belépőről szemléltük a vihart. A kutyus a lábam mellett ült, és a fejét forgatva élte át a számára eddig ismeretlen forgatagot. Miután az udvarban kezdett a víz hömpölyögni, akkor kezdett felháborodva ugatni, hogy: Hé! Mi lesz itt az én kis birtokomon? Amikor a jégeső hangosan zörgette a műanyag előtetőt, akkor már hisztérikusan ugatott. Többször rászóltam, hogy nyugi, te kis méregzsák! Az amúgy is hiperaktív kutya szinte átment aggodalmat keltő őrületbe. Gondoltam, no hát ez is benne rejtőzik.

Ahogyan jött, úgy elszállt a felhőrengeteg. Vihar utáni csend. Visszaültem a konyhába egy kis keresztrejtvényfejtésre. Egyszeriben csak berohan hű kis négylábú társam és mintegy kifelé invitál az udvarra. Utána ballagva láttam meg, hogy az udvar zugában egy szép színes tollú viharvert kismadár didereg. Fel akartam venni, de kutyusom rávetette magát és mellkas részével eldugta előlem. Gondoltam, no szegény fiókának ennyi! Majd a kutyus újra szabaddá tette, és láttam, hogy semmi baj. Ismét fel akartam venni, ám ekkor tűhegyes fogú szájába vette és rohangált vele az udvarban, mígnem újra letette. No, akkor most ennyi – gondoltam. Hát nem! Megható módon elkezdte kutyusom nyalogatni az elárvult, vihar által megtépázott madárkát. Megálltam és motyogtam magamban, hogy erre figyelj, te csúnya világ!

Ezt követően a kutyám meggyőződött, hogy „egy csapatban játszunk” és hozzáférhettem a remegő madárkához. Megfejtettük, hogy különösképpen egyikünk sem kifejezetten felkészült egy kismadárról való gondoskodásra. Úgy döntöttünk, hogy este ide, este oda, visszük az állatkertbe. Negyedórai kopogtatás, hallo-hallozás után kezdtünk reményvesztetté válni, mikor is jött egy férfi jó régi Ladával az állatkert régi, eredeti bejáratához. Odasiettem és hála Istennek ottani dolgozó volt és segítségül jött, mert átvette a műanyag gyümölcsládába és elhasznált autó üléshuzatba gubbasztó madárkát. Most tudtuk csak meg egy aranyos stigliccel élhettünk át egy rövid időt hármasban. Egy stiglic, egy kutya és egy ember…

Megegyeztünk kutyámmal, hogy egyikünk nevét sem tesszük közzé ezzel az írással, hiszen a harmadik társ a kis stiglic is névtelen partnere a viharosan kezdődő, de megnyugvással végződő történetnek.