Ötödik a Sünike csapat

A Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola Örökös ÖKO iskola és Madárbarát Iskola. Elsőként az országban a Városi Zöld Diákparlament elindítója, jelenleg is működtetője.

Pedagógiai programjának, tevékenységének fontos területe a környezeti nevelés. Kiemelt feladat, hogy az iskolai színterek mellett bekapcsolódjanak tanulóink a városi, országos projektekbe, versenyekbe. Mindezzel a tudatos környezetvédelem megtapasztalása mellett a szocializáció, integráció megalapozását is segítik. A sikeres szereplés a nagyobbak részvételével, a terepi védelmi munka a Zagyvaparti Ligetesben motiváló erő, jó példa volt a kisebbek számára.
Két évvel ezelőtt elindult egy kis csapat felkészítése, részvétele egy országos levelező versenyen, mely alsó tagozatos tanulók részvételét igényelte. A tanév során negyedévente küldött, megoldott feladatok – a természetismeret, hagyomány, terepi gyakorlatok – témakörére épültek.

Tanulóink a felkészülés idején nagy lelkesedéssel, irányítással dolgoztak, kutattak a terepen, az interneten. A gondos munkát az idei tanévben siker koronázta. Sünike csapatunk 113 általános iskolai csapat közül bekerült az országos döntőbe, ahol ötödik helyezést ért el. A két napos döntő Salgótarjánban és Somoskőújfalun zajlott május 19-én és 20-án. Az első napon teszt lapokat oldottak meg a gyerekek, a második napon a terepgyakorlat feladatait teljesítették, válaszolták meg. Mindezeket sok szép élménnyel, közös játékkal, túrával és nagy-nagy vendégszeretettel.

A sikert nemcsak az elért szép eredmény jelenti, hanem mindaz, amit közösen együtt átéltek, megtapasztaltak Kósa Viktor Máté, Kiss Gábor, Sipos Zsolt és Sas Róbert.